Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-10-30 / 30. szám

483 Vad élet. (Folytatás. L. a 438. lapon.) Folyvást egyedül vadászván az erdőkben, alig múlt nap, hogy göbecs-puskámmal vagy vont-csövemmel ne barangoltam volna a rengetegben, s már vagy hat medvét lőttem volt, mielőtt alkalmam nyílt rendes medvevadászatban venni részt. Ezúttal nem az volt a czél, hogy valamely kalandor medvén megtoroltassanak az ültetvényekben tett károk, hanem czél volt maga a vadászati mulatság, s az erdőben töltendő éj után egy nagy darab ültetvény meghajtása a Rio Colorado elhagyott medrének partjain, mely vidék a legjobb vadászati terek egyike dúvadi'a egész Texasban. A Rio Colorado más ágyat keresvén folyásának, elhagyott medrének partjait roppant nádrengeteg borítá, melly sok négyszög mértföldet foglalva el, helyenként oly sürü, s a kúszó növényzet miatt oly bonyolódott, hogy a vadász csak nagy és erős kés használatával nyithat magának és kutyáinak is útat. E nád (arundo gigantea), mellyet az éjszaki államokban horgász-veszszőül használnak, Texasban oly dús, tövér tenyészetü, hogy gyakran harmincz-negyven láb magasra nő, s míg tövében kemencze-cső vastagságú, addig tetejének csúcsa varjú-toll vékony. Csapatunk vezére az öreg Bob Calvert volt, szokott megszólítási nevén : Uncle Bob, Texas legrégibb telepeseinek és legjobb vadászainak egyike. A Mexico és Texas közötti függetlenségi háborúban Uncle Bob két fiát veszté el, s ekkor megfogadta, hogy addig nem borotválkozik, míg vagy önmaga meg nem öli Santa Annát, vagy haláláról nem értesül. Ez idö szerint Bob szakála övig ért. S habár a vadászcsapatban egy sem akadt, a ki testén egy vagy más sebforradás diplomáját ne viselte, vagy a vadonban magát kellően tájékozni ne tudta volna: még is mindnyájan olly készen hódoltak Uncle Bob parancsainak, mint valamely városból kikerült puskás ujonczok. Nap-alkonyat előtt pár órával érkeztünk a kitűzött vadásztanyára, s egyikünk sem bánta, hogy a nyeregből leszállhatott, lovát kipányvázhatta, s a vacsora és az ágy készítéséhez foghatott. Nem sokára magasan lobogó tüz világított az éjhomályban, s midőn a máglyára új tuskók dobattak, szikrák myriádja sziporkázott fel a csillagfényes sötétkék ég felé, mintha e földi csillagok aetheri testvéreikhez vágyakoznának. — A rövid tartamú estszürkületben fiatal nádsudarakat vágtunk, s az ezekre terített pokrócz volt ágyunk; a vacsora a tűznél főtt, s mi ennek közelében helyezvén el nyergeinket, minden pogyászunkat és a kutyákat is, elvül a „korán fekvést és korán kelést" tüztük ki: az özczomb azonban (jövet egy derék őz-bakot lőttünk), a fekete kávé s az ezt követő grog, a vadászkalandokkal és a folyvást füstölgő pipával ébren tartott minket, míg a csillagok már-már halványodni kezdtek fölöttünk, s a gyakran összekapart máglya izzó zsarátnok-tömeggé vált; a vadászok csak ekkor burkolóztak egyenként takaróikba és fordultak aludni, ébren maradván egyikünk a feladattal, hogy a tűzre ügyeljen a már nem messze lévő hajnalig. Erdőben töltött éj után a gondos vadásznak sok apró teendője van a vadászat megkezdése előtt; a harmat a fegyveren nedves foltokat hagyott, a vadásztáska a nyirkos földön maradt, holott ezer ág állt rendelkezésre ; a pokróczokat, takarókat