Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-08-10 / 22. szám

344 Olly reménnyel jöttem, hogy megérkezésem után két három nappal együtt és kész lesz a vadásztársaság: a gyorsaság azonban nem tartozik a magyar sportsman jellemvonásai közé, s néhány heti megelőző tervezgetés és megfontolás szükséges valamelly szándék kivitelére. B. gróf egy falka kopót hozván magával, nyulakra kopóztunk, de e gyönge mulatság nem felelt meg Ízlésemnek s igy inkább — úgyszólván kétségbeesésből — horgászni kezdtem a Szamosban. Kellemesen lepett meg, hogy ha pisztrángot nem is, de elég nagy és elég soktomolykót (grayling) találtam Radna közelében s miután egy délután 18 párt fogtam, ennek hirére másnap az egész élite kijött megnézni horgászatomat. A hölgyek türelme azonban nem volt kitartó s megérkezésük idején a hal épen nem akart pedzeni. A siker ennélfogva csekély lett, nagy boszankodására egy érdemes grófnőnek, ki talán vagy tíz perczig járt velem s aztán állitá, hogy nem tudom hány mértföldre jött utánam, sáron mocsáron keresztül, csupán hogy engem halat fogni lásson s én még se fogtam egyet se. Gr. B. végtére nagy örömömre értesített, hogy kész a vadászati kirándulás az ínyóra, a Radnához közel fekvő kárpáthegyek egyikére s hogy következő nap indulunk. Másnap reggel csakugyan fel is kerekedtünk, öt gentleman s ugyanannyi oláh hegyi puskás és mentünk felfelé a Kárpátok fülepte oldalain. Kis erdélyi lovaink nagyon biztosan léptek s alig botlottak a legroszabb utakon is ; a Kárpátok e lánczolata azonban épen nem meredek s a lehető legkényelmesebb zergevadászattal kínálkozik. Este felé rendeltetésünk helyére, egy tágas, üres, csak félig épült házhoz értünk a fenyőerdő közepében, melly a legközelebbi liárom négy napon át főhadiszállásunkul volt szolgálandó s a vadásztértöl mintegy órányira feküdt. Útközben egy pásztorral találkoztunk, ki keservesen panaszolta a nyájában egy nőstény medve és két bocsa által okozott károkat s rávette B. grófot, hogy ö és én elkísérjük őt gunyhójáig s ha a medve még közel ott tanyázna , lesben reá töltsük az éjet. A gunyhó egy hegyoldalhoz támasztott nyomorúságos faalkotmány volt; mi bele vonultunk; nem sokára vak sötétség vett körül s aztán olly bősz zivatar keletkezett, minő csak ezen égalj alatt fordul elő, hol az időváltozás rögtöni és végletes. A gunyhó alsó részét nem sokára elöntötte a viz s körülünk esövízpocsolyák állapodtak meg. Medvevadászatról szó sem lehetett többé, miután a fergeteg egész éjen át dühöngött; s ezenkivül bolha tömérdek lévén, hálát adtam az Istennek, midőn fényes szép hajnalra viradtunk s egy távoli puskalövés jelt adott, hogy társaink készülnek már a napi vadászatra. Gr. B. magával hozta kopóit s a vad ezekkel és az oláh puskások segélyével volt hajtandó. Egy paraszt egy suta zerge s két gidó hollétéről értesített s mi rövid időn a fenyőfákkal sürün benőtt hegyoldalban állottunk fel. A hajtás hosszan tartott, de reám semmi se jött, bár több puskadurranást hallottam. Midőn összejöttünk, kitiint hogy az urak közül egy sem lőhetett, az oláhok azonban két zergegidót és három siketfajdot lőttek. A kopók még mindig hajtottak s végül még egy őzbak esett, mellyet szintén a hegyi puskások egyike terített le. S itt egy igen rosz szokást kell megrónom, melly az erdélyi urak közt divatos. Ha vadászni mennek, az oláh puskásoknak minden darab általuk elejtett vadért bizonyos összegű díjat ígérnek, minek aztán az a következése, hogy a kópékat kibommm