Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-01-20 / 2. szám

24 nőstény-tigrisre tettem szert, mellyet az előtt éjjel hiába lestem. A szakadék partja csak mintegy tíz lábnyi magasan emelkedett azon hely fölött, a hol a fiatal bivaly ki volt kötve. A vad legkevésbbé sem sejtette jelenlétemet s menten neki rohant az áldozatnak, a midőn én se vesztegettem az időt s válla mögé röpítettem pattantyúmat. Ordítással felelt, s a közelebbi perczben a sötétség meg füst miatt nem ismételhettem a lövést. De oda lenn a szakadékban nagy sürgést forgást hallottam. Végre megpillantottam, a mint a part túlsó oldalán felkapaszkodik. Epen lőni akartam, midőn egy kis cserjébe húzódott, mintegy harmincz yardnyira tőlem. Ott is találtam másnap reggel, pattantyúm csupán durranó porral volt töltve. A vizsgálatból kiderült, hogy egy nagy darabja a szivén keresztül fúródott; más darabok a májat s tüdőket sértették meg. Egyik darab áttörte az átellenes lapoczkát s épen a bőr alatt akadt meg. És illy sebbel a fenevad még képes lett volna megrohanni és csúffá tenni ellenét." A két nőstény tigris s az én párduczom csaknem ugyanilly módon sebesült meg, és hasonló körülmények között vesztették el életöket. Két század előtti vadászat Erdélyben. Mig a közép századokban élt angol és franczia királyok és német császárok korából nemcsak emlékiratok maradtak fenn a fejedelmek és egyesek vadászélményeiről,hanem az ős régi vadászmünyelvvel egyszersmind legendák, regék, versek, mondatok, szokások háromlottak le az ezeket híven ápoló mai korra: addig mi — egyéb hagyományos emlékekben is aránylag szegények — a régi, a közép, sőt az aligmúlt századok vadászemlékeit is annyira elvesztettük, hogy az alább közlött „két század előtti vadászat" leírása páratlanúl áll, bár ezt se vadászember saját élményei után, hanem egy költő tolla jegyezte fel. Pedig kétségtelen, hogy eleinknek béke idején a vadászat fő foglalkozásuk volt; de talán épen mert szenvedélyesen és sokat vadásztak, örömestebb forgatták a fegyvert mint a tollat s e tulajdont úgy látszik utódaik is örökölték. Sajnos azonban, hogy e vadászatok emléke se iratban se hagyományban nem maradt fenn; a történelem említ ugyan pár szóval s hellyelközzel egy egy vadászatot; Zsigmond zaklató szarvasvadászatai a Csepel szigetén hír szerint nagyszerűek voltak, de részleteket erről nem tudunk; a budai hegyek erdőségét Mátyás király kedves vadasterének s a mostani „Disznófö" forrás környékét a vaddisznók akkori dagonyájának állítja a monda — s én még teljes épségében ismertem az óriási s okvetlen több százados bikket a Jánoshegy tövében, mellyet alig tíz éve vihar döntött ki s melly alatt Mátyás király gyakran megpihenvén, ágaira kürtjét, tarisznyáját, vadászszereit aggatá. Zrínyi halálát vadászaton vadkan által okozottnak jegyzé fel a történelem ; a Rákóczyak vadászatai híresek voltak; tudjuk hogy Erdély hajdan bölények fészke volt; de mindezekről s hasonlókról a történelemnek csak pár szava, vagy homályos, átalános monda áll fenn. Más ízben volt már alkalmam említeni két régi kéziratot, mellyeket az erdélyi Vadászatokról Istvánffy Boldizsár és Apor Péter írtak s mellyek tévedésből Péter-