Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-05-20 / 14. szám
220 Hajtóink nagy része vagy szétiramlik az első hajtásból, vagy ha őket ettől a rendesen jelenlevő szolgabíró vagy esküdt erélyes szava visszatartja, s a vad elég türelemmel bír, hogy lármájuk elöl. mellyel a hajtást körülfogják, mielőtt ez megtörténnék, tovább ne álljon, ne veszítse el e türelmét, s húzza meg magát jól búvóhelyébe, mert tizet lehet tenni biztosan egyre, hogy abból, a sűrűséget gondosan megkerülő ravasz hajtó ki nem zavarja. De a kópéinkkal való vadászat sem biztat jobb reménynyel. A kopó természete ugyan is a vad csapását felkeresni s mihelyt finom szaglása azt érezteti vele, hogy friss nyomon van, hanggal vagyis csaholással vadászszenvedélyének kifejezést adni, csak úgy, mint a róka, midőn a nyulat, vagy a farkas, midőn az özet hajtja. De ép ebben fekszik a veszély, melly a vaddisznó sport-ot meghiúsítással fenyegeti, mert ha a kopó előbb más vad nyomára akad s azt hajtani kezdi, elriasztja a vaddisznót. Lehet ugyan ezen segíteni az által, ha a kopót csak a friss vaddisznó-csapásra eresztjük, de ez is csak akkor használ, ha a kopó a vadat szemre kapja, s elég erővel és sebességgel bir vele egyenlő lépést tartani, mert mihelyt tőle elmarad, ennek folytán nyomon hajt s e közben más, talán kedvencz vad, (mint rendesen mindegyiknek lenni szokott) csapására akad : elszokta hagyni amazt s követi ezt. Mindezen, a vaddisznó sportot kisebb vagy nagyobb mérvben bizonytalanná tevő esetlegességek azonban nagy részben gyérülnek e sportnemhez olly új erőnek hozzájárulása által, melly kellőleg mívelve s felhasználva, azt nem csak biztosabbá, de sokkal élvezetesebbé is teszi, s mellynek e sport kedvelőivel való ismertetése voltaképen e sorok czélja. Néhány év előtt gyakrabban fordulván meg a krajnyai vadászatokon, hallottam, hogy a porubai lelkész, Pankovics András, ki nem csak mint lelkész, de mint kitűnő vadász, vendégszerető házi úr s jó hazafi átalános tiszteletben részesül, egy nagy fehér kuvaszszal a vaddisznó sport mezején csodákat mivel, többet ejtvén el e kutya előtt sajátkezüleg néhány év leforgása alatt, harmincz darabnál. Magamnak csak egyszer lehetett alkalmam e kutyával vadászni, midőn a tisztelendő úr szíves volt a fönebb említett hitbizományi hajtóvadászat egyikére kutyájával megjelenni, s mikor egy általam könnyen sebzett vadkant néhány perez múlva megállított, hogy gazdája elejthesse. Csakhamar ezután, hihetőleg Diana ölébe vándorolván át e még addig hallatlan tulajdonú kuvasz, magam is hajlandó valék ezen tüneményt inkább természet játékának , mint ollyasminek tekinteni, mi további fejlesztésre és mivelésre méltó volna. Itt is azonban nem sokára bizonyúlt az emberi ész korlátolt felfogása, melly minden rendkívüli, első pillanatban nem magyarázható eseményt, bűvös vadász módjára túlvilági befolyásnak, vagy természet játékának tulajdonít. Gróf Festetics Aladár, a nagy vaddisznó- s medve-sport kedvelő, e szenvedélye kielégítése czéljából az alföld bötermö rónaságát a felföld vadregényes szükölködéseivel váltván fel, érdekes kis családjával a Krajnyának úgy szólván lelkébe telepedett le, hol a Galicziából átszáguldozó vadkan kedvencz fekvését, s rangjához illő fogadtatását leli. Alig másfél évi ittléte után elterjedt már Krajnya bérczei közt azon progressiv nagysággal növö,sahegyi lakos ábrándos képzelmeinek tökéletesen megfelelő