Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-30 / 12. szám

194 hogással robog át a Borzsa vize. — Itt fekszik Dolha kis mezőváros mintegy három ezer lakossal. E vidék természeténél fogva a vadászat-kedvelőknek óhajtott alkalmat nyújt szenvedélyük gyakorolhatására, mert nemes- és dúvadban egyaránt bővelkedik shaaz elsőre nézve a tilos idény beállt, a második üldözése még mindig eléggé érdekes sporttul marad fenn, sőt szükséges is az itt gyakran nagy pusztításokat tevő vaddisznók és medvék ellen. A mint a zab- és tengeri-szemzés bekövetkezik, minden gazda, kinek a hegyoldalban vetése van, ezt őriztetni kénytelen s e czélból vetése közepén négy ágasra Ölnyi magasságú kalíbát építvén, sziporkázó tüz mellett íütyül kiabál egész éjszakán s gyakran mégis minden őrködése hasztalan ! neki ront 10—20 darab sertevad s pár perez alatt minden szorgalma fel van dúlva. Néha a medve is meglátogatja bozontos boesaival s ugyancsak marokra tépi a zabkalászokat, ölre rakja a tengeri csöveket s kártékonyságait a legszemtelenebbül üzi, fel sem véve a lármát, tüzes üszök hajigálást vagy ostor csattogtatást, mellyel akarnák, de nem birják elriasztani. Ezelőtt a parasztok, erdélyi oláh módra, a résekre fegyvereket alkalmaztak, madzagot kötvén a ravaszra, hogy abba a vad bele akadva maga magát lőjje agyon *); de miután e gyakorlat több szerencsétlenséget okozott, abba hagyták s e helyett inkább lesbe állanak. Egy itteni agg vadász, Kapuszti János leskalandját mondom el. A 76 éves öreg 17 medvét, 22 vaddisznót, 11 szarvast, 2 hiúzt s teméntelen őzet lőtt; rókát, nyulat, nyestet említésre se méltat; ezekre gyakran nem is lő, hanem tőrbe csipi meg. Mihelyt valamellyik szomszédja vagy ismerőse értésére adja, hogy a vad itt vagy ott pusztit, rögtön veszi egycsövű drótos fegyverét, mellyet „cserép"-nek nevez, s a helyszínére siet. Utólsó medvéjét így lőtte: — a maczkó Murnik gazda tengerijében már két látogatást tett: Kapuszti a les első éjszakáján eredmény nélkül várta s harmadnap estére ismét kíballagván, szomorúan tapasztalta, hogy a vad a megelőző éjszakán itt járt és temérdek kárt okozva gazdálkodott. Öregünk most már elhatározta, hogy nem tágít többé s mindaddig lesben tölti az éjeket, míg az egyik meghozza a kivánt találkozást. így múlt el még három éj, de a negyedik még alig állt be, midőn a vén maczkó elősompolygott s két bocsával ugyancsak hozzá fogott a szüreteléshez. Az őr, kinek kalibájában a tüz meglehetősen világított, el kezdett kiabálni: „Hopp, hopp ! hallja öreg ! rézsen legyen! lőjjönmár! ott van a vad előtte ! alszik talán vagy mi lelte!?" Kapuszti Jánost a guta kerülgette az oktalan zaj miatti boszankodásában, de csak nyugodtan maradt s drótos fegyverével lövésre készen állt. Az őr folytonosan kurjongatott, ostorával csattogtatott, lármája a szomszéd hegyoldalakból többek által viszonozva az egész völgyet betölté — s öregünk a hidegvért perczig sem veszté el, annál inkább, mert látta, hogy a vad e zajra nem is hederítve, folytatja dulását. Harmincz lépésnyi távolságra azonban bizonytalannak vélte a lövést s ezt koczkázni és a vadat elriasztani nem akarva, kedvezőbb esélyre várt, midőn a jóllakott bocsok anyjuk körül nyugtalankodni kezdettek, buta ugrándo*) L. a „V. és Y.lap" 1857. évi folyamának 345-ik lapját. S z e r k.