Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-30 / 12. szám

19.1 agancsával az ágakat. „Ók szent Hubertus, sóhajtám magamban, csak addig vezesd szemem elé a vadat, míg az alkonyat beálló homályában az irányzékrézsen át a legyet láthatom!" —s ezt hogy láthatom-e, egyre próbálgattam. Illy izgatottság és feszült várakozásközben, tőlem mintegy száz lépésnyire, egy nyiláson át agancsok bukkantak ki s ugyanazon perczben egy méltóságteljesen léptető hímszarvast pillantottam meg. Azonnal czélba akartam venni; de hiszen, gondolám, neszt nem foghat, szelet nem kaphat, állásom jó s így bevárom a még kedvezőbb esélyt. Agancsa ágait kezdém számolgatni s a vad ezalatt egy egészen közelemben lévő sűrűségbe jött és az ágakat tördelé. Sokáig szerettem volna még ez érdekes jelenetnek szemtanúja lenni,j de a fővad kis idő múlva azon nyílás felé ment vissza, hol agancsait először pillantám meg s ugyanazon az úton, hol az elébbi négy vad iramlott tova, csendesen lépve s agancsát fennhordva haladott. De ekkor már arczhoz emelém fegyveremet, nyelvemmel egyet csettentettem, a vad megállott, fegyverem eldördült s én golyóm vágását tisztán hallottam. A vad, bár eliramlott, biztos löjelt adott; mindamellett második csövemmel utána lőttem s golyóm hátsó bal lábát törte el. De tört lábbal is futott a derék fővad, futott az említett szekérúton, míg 300 lépésnyire egy sürü mellett megállott s hátratekintve, reám szegezte szemeit. Azonnal újra tölteni kezdtem s e foglalkozás közben a szemmel tartani kivánt szarvas felé pillantva, ezt — nem látom többé s neszét se hallom. A hívásomra hozzám jött fővadásznak elmondám, hogy e vadat első csövemmel jó helyen találtam, a másodikkal pedig bal hátulsó lábát törtem el s meg nem foghatom, hova tűnhetett el egyszere ? ! A fővadász tanácsolta ugyan, hogy — ha jó lövésem felöl nem volnék egészen biztos, hagyjuk holnapra nyomozását, mert máskép úgy elmegy szarvasom, hogy soha se látjuk többé. Meg lévén azonban győződve, hogy a vadat halálosan sebzettem, a lőhely irányába indúltam s ime, legnagyobb örömömre, ugyanazon a ponton, hol puskám töltése előtt utolszor láttam, élettelen elterülve találtuk. A vad testben igen erős, de agancsa még is csak tizes volt. A lövéseket vizsgálva kiderült, hogy jobb csövcmmel szivén találtam s második golyóm hátsó czombját törte el. Csodálatos, hogy annyira birt még futni! — Minden erőnket megfeszítve, fővadász társammal alig birtuk az útból kissé félre húzni; aztán betakartuk gallyakkal, falevelekkel s a ragadozók ellen megbabonázva ott hagytuk, másnapra halasztva elszállítását. Haza érve, kedves bátyámat pár év óta vadászbajtársamat, két derék fiával beszélgetve lelém, kik a lesre indulásom után nemsokára szintén megérkeztek s most a kérdéssel, hogy „úgy-e, semmi sincs?" fogadtak. A fő vadászra bíztam az esti les történetének elmondását, melly reám nézve eléggé kedvezően folyt le. Másnap reggel P. barátom első volt a felkelésben s mi hárman példáját követve, sietve öltözénk fel. A fővadász azonban még korábban kelt s egész sötétben saját lovaival ment a tegnapi lesen leterített szarvasomért. Még nem jött meg; a hajtók sem voltak még itt — s én a reggeli lest sem akarván elmulasztani, P. L. barátommal az úgynevezett „nagy bankába" mentünk. A lesen, bár közelünkben több vad neszét hallottuk, de a félhomályban még mit sem veheténk ki. A les vége felé egy nagy vad, állásommal egy vonalon, mintegy 300 lépésnyire tőlem a „kis bankából"