Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-20 / 11. szám

170 geket mellőzve, mindenütt szálas erdőben, nyílásokon és sz'klás helyeken haladva tünt el. A siker hiányát leszámítva sok tekintetben nagyon érdekes, de a vadászatra nézve vesztett időnket sokallva, siettünk Batna felé s az Aures hegységben reményitünk kárpótlást lelni, melly az oroszlányok ordításait viszhangozva, a párdueznak is kedveltebb tanyája. Batnában Károlyi Gábor és Tibor grófokkal találkoztunk, kik Bombonnel, az ismert párduczvadász és Chassaing a híres oroszlyánölö társaságában épen egy igen érdekes kirándulásból tértek meg, inellyben Chassaing két oroszlányt ejtett s egyet megsebesített. A gyönyörű két oroszlánylmllát látva, a vadászkedv íökozódtan buzdult fel bennünk, s az áprilisi új holdat be sem várva indultunk a Batnához négy órai távolságra s adélkeletnek fekvő Aures hegyek regényes bérczei közé, hol — mint biztos forrásból hallók — néhány nap előtt egy oroszlány nagyban garázdálkodott, egy duarba rontott s ennek 7 láb magas kerítésén át egy ökröt ragadott el a hegyekbe. Első néhány éji lesünk itt is sikertelen folyt le. Tanyánk helyét a hegyekben többször változtattuk, míg végre huszonnégy órai havazás a magaslatokat 4—5 hüvelyknyi hóval lepvén el, ez a vadakat a völgyek felé szorítá le. A friss hóban több oroszlány és párducz s számtalan vaddisznó, sakál stb. nyoma tisztán volt kivehető. E nyomokból láttuk, hogy tanyánktól alig negyven lépésnyire két oroszlány — az egyik nagyobb, a másik sokkal kisebb, vonúlt fel vissza a hegyekbe. Ennek épen hajnal hasadta előtt kellett történnie, mert lovaink és öszvéreink ez időtájt rendkívül nyugtalankodtak. Mi ezen éjet. távolabb eső leshelyeken töltöttük, mert — tudva, hogy az oroszlány sokszor napokig mindig ugyanazon csapását tartja meg, leshelyünket friss nyomok közelébe tettük át. Most tehát a tanya melletti nyomok váltak reánk nézve irányadókká; az esetleg azonban a reménylett időpontnál hamarább kedvezett. April 2-án a völgyek hava a nap hevében erősen olvadott, s mi déltájban fegyvereinkkel az erdő mélyébe tarottunk — élelmezési czélból, mert minden húsból kifogyván, sziklai és veres foglyot s c vidéken ezernyi csapatokban lévő örvös galambot akartunk hozni. Különböző irányba indúltunk s úti és vadásztársam gróf Erdödy Gyula a hóban friss vadkan nyomokra akadván, serétes fegyverét rögtön aczélkúpos golyóra tölté át. A vadkannyomot sokáig követve társam, egyszerre oroszlánynyomra bukkan, melly a többi nyomtól azonnal eltérve, sziklás sűrűség felé vezeti öt s vadászhevélyét annyira fokozza, hogy csizmáit levetve, óvatosan nesztelen halad előre s kis vártatva — egy bokor alatt, mintegy tizenkét lépésnyi távolságra, fakószínü testet lát feküdni. Első pillantásra felismeri benne az oroszlányt — s még pár lépéssel közelebb óhajt jutni a csendesen szunyadó s veszélyt nem sejtő állathoz, melly baloldalt dőlve s fejét macskamódra szügyébe húzva, mintegy gombolyagban feküdt. Erdődy mozdulatai útjában egy dőlt fenyüfa állt s ö csak ennek gallyain át vehette czélba az oroszlányt. De nem volt veszthető perez — czéloz, lövése dördül s az oroszlány iszonyú ordítást hallatva ugrik fel, pár sebes szökést tesz, s hosszú tarkával csapkodja oldalait, de mielőtt megrohanhatná támadóját, ez második golyó-