Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-20 / 11. szám

169 Oroszlány-vadászat az Atlas bérezem. Batna, april 4. Algírból, hol magunkat a szükséges kalauzokkal, kísérettel, lovakkal, öszvérek­kel, sátrakkal, élelmi szerekkel és levelekkel a lehető legrövidebb idö alatt elláttuk, február 8-án indultunk s mart. 24-én értünk Batnába. Kabylia vadregényes hegylán­czain át folyvást lóháton tett utunk telve volt az életben előfordulható izgalmas hevé­lyek minden nemével. Sok nélkülözésen, fáradalmon, veszélyen estünk át, s csak is ép testalkatunknak és SZÍVÓS természetünknek köszönhetjük, hogy esőben, hóban, zi­vatarban megbírtuk a sátori életet, az éghajlat légmérsékletének rögtöni gyors vál­tozásait, a napokig tartott nyomozások, cserkészetek és lovaglások fáradalmait, a hólepett környékek hideg éjeinek hosszú leseit s a szokatlan tápot, melly kenyerünk s egyéb élelmi szereink ldfogytával nem egyszer szárított fügéből és kuskussuból állott. Pihenésről vagy üdülésről szó alig lehetett, mert ideiglenes tanyát csak ott ütöttünk fel, hol párduezot lelni reménylénk, s a vad után járás önkényt érthetőleg fárasztóbb volt a szakadatlanul lóháton végzett út törődésénél is. De azért jól átestünk mindezeken s valóban szerencséről szólhatunk, mert utunk Kabylia azon részén vonúlt át, melly ez idö szerint átalános zendülésben van; olly részeken, hová a franczia sereg a járhatlan hegyi útak és zord idő miatt még eddig nem hatolhatott s hol a lázadók fanatismusok vad hevében a vallásukhoz nem tartozókat öldösik. ígéretemnek elébb azért nem felelhettem meg, mert oroszlány- és párduezva­dászat levén utunk czélja, míg illy vad nem esendett fegyvereink tüze előtt, írni nem akartam, bár írhattam volna más érdekes vadászatainkról, mellyek a sok helyütt tö­megesen lévő vaddisznóra, hiúzra, sakálra s kisebb vadak sok nemére folytak. Né­melly vidéken a vaddisznó annyira elszaporodott, mintha gondosan tilalmazott vadas­kertben élne, s a ki egyedül csak erre akarná szánni idejét, termérdeket lőhetne. Mi ezt csak mellesleg, úgy szólván lopva tehetők, egész időnk és erőnk Kabyliában a párduczlesekre lévén szánva. Útközben egy Silma Puk nevü híres párduczvadásszal, a Beni Fűkkel törzséhez tartozóval ismerkedtünk meg, kinek atyja hetvenöt párdu­ezot lőtt, bátyja huszonöt darabot, ő maga harminezhatot ejtett el. Magunkkal vittük őt kalauzúl, hogy mint a vadkörnyék rengetegeinek pontos ismerője, jelölné ki a pár­duczlesre legalkalmasabb helyeket. Silma Puk minden jártassága és igyekezete daczára azonban e részbeni fára­dalmaink sikertelenek maradtak. Egyetlen egy párduez nyomaira akadtunk, mellyek egy hófuvatagos napon a hóban tisztán láthatók valának. Ezt elejteni lett czélja tö­rekvéseinknek a hideg, sötét s nem egyszer 14—16 óráig tartott fárasztó éji leseken, mellyek remélt sikerét egy mozdulat, a legkisebb ág- vagy levélcsörrenés, sőt erő­sebb lélekzés is megsemmisítheté. E feszítő helyzetben éjeken át vártuk a vad kö­zeledtét — hasztalan. Minden elővigyázatot kijátszva, távollétünkben falta fel a csal­étkül kitett egyik szamarunkat s csak fejét, vállcsontjait s végrészeit hagyta ott. A lakoma után elköltözött s többé vissza se tért. Néhány nap múlva nyomait láttuk a hóban, mellyek a legmagasabb hegylánczon át délfelé vezettek. Párduczunk a sürüsé­11*

Next

/
Thumbnails
Contents