Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-20 / 11. szám

168 dékröl számos néző közönség gyűlt össze, mellynek kedveneze My Mary volt s utána Flick és Pannónia, a pesti akadályverseny utolsó sövénye előtt jól helyezett lovak. Hogy Lucknow a néhány nap előtti pesti futást élénk emlékében tartja, hogy szeszé­lye azóta jobbra nem változott s ma sem lesz több kedve menni és ugrani: ez — bár lovasa változott is, sejthető volt. Legközelebb a pozsonyi 200 arany akadályverseny­ben fogjuk öt látni, ismét más lovassal a hátán s valóban kíváncsiak vagyunk reá, váljon e változás inkább kedvére leend-e. Djalmára nézve is eldőlhet majd a pozso­nyi Asszonyságok díjában a kérdés s többeknek azon állítása, hogy jobb ló, mint a minőnek utóbb Pesten és Csikvár mellett mutatkozott. — A mai nyertes, valamint a pesti is, kisbéri nevelés s mindkettőnek győzelme a honi tenyésztést dicséri. Inheritress tisztán vezetett, utána Djalma és Lucknow; a többi hét egy csomó­ban. Djalma és Lucknow mindjárt az első nádsövénynél vonakodván ugrani, ott ma­radtak s a versenyben többé nem is jelentek meg. A következők jól átszökték a sö­vényt ; Inheritress a második akadályt ötven lóhosszal elébb ugrotta a többinél, a harmadiknál még előbbre volt s a többiek utána, a 4. 5. 6. 7. akadályokon mind jól keltek át; a hetedik akadálynál azonban (a 4 1. m. erős nádsövénynél) My Mary ha­bozni, ingadozni kezdett, jobbra tért s ez által az oszlop felé szorította Ivánt, melly ugrás közben lovasa ezombját az oszlophoz súrolván, a túlsó oldalon térdre bukott, megvált lovasától s Csikvár felé futott el. Ezen ugrás után My Mary második helyre nyomult fel, követve Pannónia, Flick, Plum és Dorette által; Cuza messze hátra maradt. A kettős sánczú 10-ik akadályhoz érve a lovasok^Inheritress lovasát gyalog találták, ki azonban újra felkapván lovára, mint ötödik ment tovább. A nádkaramnál az ottan első My Mary vonakodott s példáját többen követték, míg az eddig hatodik helyen menő Dorette rézst ütött rajta s vezetve ment előre a 12. sz. korláton és a következő vizes árkon át. E ponton úgy látszott, hogy Dorette lesz a győztes; utána My Mary jött és Flick, tovább Pannónia és Plum; Inheritress a vizes árkon felbukott és kiesett a versenyből. Az utóbbi akadálynál My Mary, Pannónia és Flick beérték Dorettet s megfosztották a vezetéstől; az utolsó sövényen My Mary kelt át első, második Pannónia, harmadik Flick, Plum negyedik, utána Dorette; a bevezető egyenes vonalon az iram, melly az egész verseny alatt elég sebes volt, még inkább gyorsulván, Pannónia My Mary elé nyomúlt fel s három lóhosszal ügyesen nyert; harmadik Flick, negyedik Plum, ötödik Dorette. Cuza a vizes árkon túl megállott. Ivánt Csikváron fogták el. Idő 7 perez; nyeremény: a tiszteletdíjon kivül 850 frt. Széchenyi Béla és Erdődy Gyula grófok érdekes és eredménydús napokat él­nek Afrikában. Mindketten ejtettek már egy egy oroszlányt s ez több, mint a men­nyit a Jules Gérárd utódjáúl fellépni akaró M. Pertuiset magáról elmondhat, kinek — mint franczia lapokban olvassuk — még eddig oroszlányt látni sem sikerült. Ma vettük Széchenyi Béla gróf alább közlött két levelét. Az utóbbi csak az eredmény említésére szorítkozik s a részleteket jövőre ígéri, mcllyeknek s a követ­kező kirándulások leírásának nagy érdekeltséggel nézünk elébe. Szerencse kisérje őket merész vállalataikban s útjokon vissza e hazába!

Next

/
Thumbnails
Contents