Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-03-30 / 9. szám
132 gyakran jobb az akadályt szilárd alapról biztosan ugratni, kivált ha cserje, sövény vagy fal van túlfelől, mellybe a sebes irammal rögtön szökő ló ütközhetnék. Akadályversenyekben a siker az iram gyorsaságától és az ugrás módjától függ — s kevés az ollyan vadászlovak száma, mellyek e czélra idomítva, hunter-tulajdonaikat megtartanák. Néhány nagy becsű ló, mint Peter Simple, Discount, Lottery, Gaylad, Brunette, Chandler, Vamhope, Sir Peter Laurie, az akadályversenyló mintaképéül szolgálhat. Ezek mind jól kifejlődött, hosszú derekú s elnyúló lovak voltak; izmos előczombok, tág és széles térdek, rövid lábszárak lapos de széles csontokkal, mély szügy, rézsútos lapoczkák, erős czombok, nagy pata és talp — valának kiváló tulajdonaik. Az erős nagy pata különös kelléke azon lovaknak, mellyeknek — ugrás után nagy teherrel esve a földre vissza, szilárd alapra van szükségük. Telivér lovakban, minő Sir Peter Laurie volt, egyesülnek e tulajdonok; néhány azonban, mint Gaylad és Peter Simple, már kevert vérű volt; míg néha épen nem magas vérű lovak közül is válik ki egy két példány, mint Dragsman és Sbaver-gelding, mellyek tizennégy éve szerepeltek. Az első kocsilónak tünt fel s négy mértföldre az első rendű lovakat verte meg; a második hasonló távolságra 16 stone-al hátán könnyen ment. (Folytatjuk). Balesetek fegyverrel. (Vége).. Midőn Austráliában kenguruhra vadásztam, körülbelül egy mértföldnyire sátrunktól volt egy kis, két vagy három lábnyi magasságú tölgy-cserjés egy réten, hova éjjenként egy pár kenguruh el szokott volt jönni legelészni. Szomszédunkban, mintegy három mértföldnyire, két amerikai vadászember ütötte fel sátorát, kik soha sem űzték a kenguruht, hanem mindig lesbe vették s igazi vadászmódra hosszú csövű puskákkal lőtték le. Szükségtelen mondanom, hogy mind a kettő első rendű lövész volt s gyakran láttam, hogy egy ötven-hatvan lépésnyire esö fán ülő galamb fejét egyes golyóval lelőtték. Jóllehet a puszta, a hol tanyáztunk, egyaránt volt a miénk is az övék is, miután mindegyik fél közel tanyájához bőséggel találta a kenguruht, mintegy hallgatag beegyezéssel szabállyá lett, hogy egy a más határához közel nem megyünk. Az említettem cserjés a mi területünkön volt, és soha sem gondoltam, hogy valamellyik canadait ott találjam, kivált éjszakának idején. Sokszor láttam itt a kenguhrukat szürkületkor legelészni, s egy este elhatároztam, hogy ha lehet, rálesek egyre. Holdvilág volt, de borús, s a hold sápadtan, kétesen világított. Nyugodtan léptettem az erdőn keresztül, midőn minegy százötven yardnyi távolságban megpillantottam a cserje szélén legelésző kenguruhkat. Ekkor elkezdtem csúszni. Egészen szürkébe voltam öltözve, kenguruh-bőrből készült süveggel fejemen; és a mint időről időre csúszás közben fölemeltem nagy vigyázva fejemet, hogy meglessem, békével vannak-e a kenguruhk, nem kétlem, hogy e félhomályosban némi távolságra bárki is kenguruhnak tarthatott engem. Azonban nem messze csúsztam, a mint a kenguruhk vagy megneszeltek vagy szelet fogtak, és mély, kimért dobogásuk, a mint tova üget-