Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-03-20 / 8. szám
126 Ez eljárás nem csak, hogy megkiméli a kutyát a szeges nyakravaló kínjaitól, de azon előnnyel is bír, hogy nem engedi fürj után futkozni. Erre nézve t. i. nem szükséges egyéb, mint hogy az ember erősen megfogja, sőt vissza is rántsa, ha kedvet látszik mutatni a vad után indulásra. Az idomítást és részletes tanítást mindig élő szóval is kell kisérni, ez megmenti a tanonczot nagy számú ütlegektöl. Ha a kutya annyira van, hogy a vadász el véli ereszthetni már a kötelet, annálinkább kell hallatni „lassan! csendesen!" intő szót, ha pedig áll a kutya, még inkább és fennebb hangon kell az intést ismételni; ha fenyítés kell neki, illyenkor egy gyenge ütés is elég, inkább a szemben, arczkifejezésben és hangban legyen a dorgáló, ez csak annyi hatással van, mint a verés. Ha a kutya fél visszajönni, soh' se csalogassuk édes, szelid szóval, hogy aztán megcsaljuk ; inkább várjunk türelemmel, mig magától jő, vagy kerítsük kézre csellel. Mindenkor azonban büntessük meg atyailag s verjük az oldalait. Van a legtöbb kutyában elég értelmiség: csakhamar megtudják mit akarunk s elégtételt lelnek abban, hogy jól vigyék ki a mit parancsoltunk nekik. Oktalan verés, indokolatlan rosz bánásmód által csakhamar azzá lesz a kutya, nnt a nemet „handscheu"-nak nevez; azaz, hogy erős füttyre vagy hívásra visszajön ugyan valami elkövetett hiba után, de nem úgy, hogy az engedelmes ebként, alázatos természete szerint kikapja megérdemlett büntetését — hanem csak annyira közelíti meg gazdáját, hogy az kézzel be ne érhesse, ha pedig feléje közeledik egyet, a kutya ugrik vagy hármat, míg végre szép szóra vagy parancsra ismét vagy három lépésre közel jön, de bizalmatlanéi, gazdája minden mozdulatát megfigyelve s a legelső gyanús jelre ismét megugorva. Pedig alig lehet boszantóbb valami a gazdára, nevetségesebb a tanúkra nézve, mint az illy sikertelen hivás, csalogatás, melly után a hibás eb büntetlen marad, hogy legközelebbi alkalommal újra elkövesse ugyanazon hibát, mellynek meglakolását kijátszani saját szemességének s gazdája ügyetlenségének olly szépen sikerült. De e bajnak is könnyű nem annyira gyógy- mint óvszere van. Egy jó régi vadásztól tanúltam s nem csalódtam. Ha a kutya vadászaton olly hibát ejt, mellyért megfeddés helyett, tényleges büntetést érdemel, hijjuk vissza lábunkhoz, de ne verjük meg, csak ha kötélre fűztük s az executió után ne eresszük szabadon azonnal, hanem hadd kisérjen bennünket egy darabig kötélen, hadd tartson egy kicsit a harag, ez által jobban megszeppen a kutya, mint a verésért, mellyet csakhamar leráz, főkép ha utána mindjárt megugorhat. Igy ballagva a kötélre vert kutyával, lassanlassan ki lehet vele békülnünk s ha látjuk, hogy a kutya is megértette, hogy megbocsátunk neki, akkor bátran szabadon ereszthetjük s meglehetünk győződve, hogy bármikor büntetést érdemel, hatalmunkban is lesz őt szóval vagy füttyel lábunkhoz terelni. Visszatérve különben a megálláshoz, csak meg kell még jegyeznünk, hogy némelly kutya csak későn kezd állani, de aztán mégis igen jó lesz. Némelly legkitűnőbb állású kutya pedig mégis ver föl néha vadat anélkül, hogy megállotta; ez onnan magyarázható, hogy néha az ellenkező, azaz visszaforduló nyomra akad, vagy hogy szemben találkozik valamelly vaddal, melly feléje halad, vagy pedig, ha az el-