Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-02-28 / 6. szám
90 midőn kutyáimmal egy táblát, mellyben bizton remélettem nyulat ugrasztani, siker nélkül Össze-vissza barangolva, épen készültem másutt próbálni szerencsémet, midőn egy a szomszéd táblában dolgozó földmives megszólít, mondván: ő bizton tudja, hogy az általunk felkutatott táblában nyúl fekszik, s kész 5 shillingbe fogadni; én rögtön elfogadtam a fogadást, mire ö az 5 shillinget kéri, — de mért akarja kend előre a pénzt? kérdém, hisz előbb nyerje meg fogadását! Nem úgy uram, feleié, ha nem találom meg nyulamat, a pénzt önnek visszaadom, ha azonban felugrik a nyúl, önnek nem lesz ideje nekem a pénzt megadni, hanem azonnal tovább száguld kutyái után! Jól van felelém, itt a pénz. Erre ő az 5 shillinget nyúgodtan zsebre tévén, egyenesen neki indúlt egy pontnak, mellyen mi előbb már vagy háromszor keresztül lovagoltunk, s mindnyájunk csudálkozására s örömére egy gyönyörű nyulat ugratott, magában örvendve milly könnyen szerzett magának 5 shillinget. Egyike a legnehezebb s kedvetlenebb dolgoknak a nyúlkopászatban, pedig igen gyakran megtörténik, ha a kutyák a szimaton visszájára hajtanak ; illy énkor nyílik alkalma az igazán ügyes és tapasztalt falkárnak tudományát s helyes ítéletét elötüntetni, de véleményünk szerint illyenkor inkább a jó szerencse, mint a tudomány segíthet ki. A nyulak szaladóképességében igen nagy a különbség; némelyik egyenes irányt követ mint a róka, mig más folytonosan karikázik, s mindig kiindulási pontjához siet vissza, ismét más darabig egyenesen halad s aztán meglapulva, saját nyomán vissza siet fekhelyére. Közönségesen az olly nyúl, melly nagy sikságon, távol minden positiótól tanyáz, jobb sportra sd kilátást, mint az ollyan, melly erdőcske vagy más rejt közelében fekszik. Azért gyepes, nyilt vidéken, hol a nyúl inkább a maga sebességében s kitartásában, mint a sürün előforduló búvó helyekben bizik, a nyúlkopászat jó falka után a rókavadászat élvezeteinek semmi tekintetben nem enged. K. G. Egy öreg vadász elmélkedései. (Folytatás). Egyik legnagyobb és leggyakoribb hibája a lő vadásznak az elhamarkodás. Be kell vallanom, pedig haraggal vegyült bánattal kell bevallanom, hogy tökéletesen soha sem bírtam megjavulni. Az izgalom, mely a vad keltére a fiatalabb vadászt elfogja, engem egészen soha el nem hagyott. Ha kutyám áll, azt mondom magamban, (ha ugyan rágondolok), lassan, nyugodtan! De ez intés ellenére is szivem dobog, izgatott vagyok. Csodálom a tudós mestereket, ha ezt tanítják: „Midőn egy falka fogoly kel, a vadász kiválasztja elejtendő darabját; arra lő a mely legtávolabb van, hogy egy másikra kettőzhessen .... Ha két darab van, a kettő közé kell lőni . . . Fejére kell czélozni, vagy oldalára ... Ki keli hagyni repülni . . . időt s némi esélyt kell engedni a vadnak, hogy — az ö .... é legyen. Ugy tartom ez mind nagyon szép olvasni, de gyakorlatban nagyon keveset ér. En nem igen válogatok a darabokban, nem nézem hol a feje, hol a szárnya, oda lö-