Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-02-28 / 6. szám
85 Alkata finom, de még is izmos: dereka, helyesebben mondva keresztje az ív görbülését mutatja; hátulja széles, vállai mélyek, csügei rövidek, szeme nagy és sugárzó. Csak azt sajnálom, hogy napysága nem üti meg egészen az általam kedvelt mértéket, — mind a mellett inkább a nagyobb sem mint a kisebb agarak közé számítható. Futása párosítja a rendkívüli sebességet a kitartással; vágásai a hajtás vége felé sűrűsödnek s megtartják eröteljességüket, mint a hatalom jelvényét; kapása ügyes, — csakhogy az általam ismert agarak legkönnyebbike lévén, gyakran az erös nyúlkapás alatti rántása, szájából szabadítja az ellent, mi azonban soha egy pillanatra sem zavará meg e hü állat rendkívüli működését, még akkor sem, mikor magára hagyatva, segély nélkül dolgozott. Egyik veterán agarászunk, száraz fagyon tett két rendbeli győzelmes futásait szemlélvén, igy kiáltott fel: egy uradalmat illy agárért! Két vezér agaram futásai igy állanak: A Komámasszony hajtott 54, fogott 45 nyulat; hármasával ment 4-szer, kettesével 27-szer. A Hágrá hajtott 56, fogott 48 nyulat; hármasával ment 11-szer, kettesével 19-szer. Együtt ment e két agár 18 hajtáson s el is fogta 18 nyúlját. Ez adatokból az világlik ki, hogy daczára a Hágrá többletének, mégis a Komámasszony munkája a nagyobb, mert alig ment hármasával, holott a Hágrá az idény kezdetével a kan kölykök bevezetése alkalmával gyakrabban részesült e könnyebbségben. Az összes eredmény hü képét, az itt Összeállított áttekintés adja: Hónap: Agarásznap : Hajtás: Fogás: Hármasával: Kettesével: Octoberben 15 35 31 8 7 Novemberben 16 33 26 4 12 Decemberben 13 21 17 2 11 J anuár-februárban 10 12 8 — 10 Jártatás közben september 1 róka hóban s a januári 16 hó alatt 15 20 1 róka, vegyesen Négy hónap alatt 69 121 100 14 40 Megmenekült tehát 21 nyúl, a mellyek közül: Rókalyukba menekült: 4. Vágás nélkül elment: 2. Még pedig mind a kettő Komámasszony előtt; az első Szent-Mártonban oct. 28-án, miután első nyúlján ledolgozta magát, s e második nyúlja a Sz.-Pál hegyen váratlanúl, megállapodás közben ugorván, általa későn láttatott meg. A második Hévizén, november 13 án, miután első nyúlját rendkívül nehéz talajban a Nagyasszony kifáradása miatt solo volt kénytelen hajtani s elfogni, s a második haza felé mentünkben közel a positióhoz ugrott. Erve, de meg nem vágva: 1, — Györgyén oct. 30-án a Komáraasszony előtt, miután egy gazdag repczében történt rókahajtás ellankasztá s a nyúl 2 1/ 2 órai keresés után rendkívül messze ugrott. 6*