Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-20 / 5. szám

80 Bármi szépek, bármi éldeletet nyújtanak a vadászatok, mellyeket az ember egymaga végrehajt, akkor élvezve teljes gyönyörében a természetet, a lég illatát, az erdő hüs árnyékát; néha csak társaságba is vetődik s itt mindjárt feltűnt sok vadász azon különös tulajdonsága, hogy soha sincsenek megelégedve fegy verőkkel; a hol lehet elcserélik, mindig jó összeggel megtoldván a jobbnak tartott fegyvert, úgy, hogy végre meg- sem mondhatnák az ötödik hatodik fegyver mennyiben van nekik s mennyivel roszabb az eredetinél. Illy műkedvelőnek mindig csak a legújabb találmányra jár az esze, azt hiszi a legutóbbi illy javítás egyúttal a legtökéletesebb s többnyire csak nagy költség árán tudja meg, hogy egy lépéssel sem vitte előre az új találmány. Hibázhatatlan fegyvert óhajtanak, mellynek még csak ezután jőnek világhírű fölfedezése titkára. Majd, ha az ki lesz találva, akkor is ejthetünk vadat, ha rá sem fogtuk a fegyvert, vagy legfeljebb 30 lépésnyi kerületre feléje tartottuk. Komolyan szólva különben azt hiszem, hogy csak annyi a jó fegyver a 30—40 frtos, mint a 200—300 frtos között, hogy a fegyverek hordása bizonytalan s gyakran csak olly erős a közönséges puskában, mint a legfinomabb szerkezetűben; sőt még azt is merem állítani, hogy e különösséget maguk a fegyvergyártók sem bírják tökéletesen kimagyarázni. Azért, ha van az embernek valami tűrhető fegyvere, azt némi tekintetben tanúlmányozni kell hordására és erejére nézve. Ha a fegyver velünk együtt megvénült, kezünk mind a mellett biztos és szemünk éles, akkor nem vesztünk vele s bátran bevárhatjuk az időt, mikorra a hibázhatlan fegyver föl leend találva. A lőpor minőségéről, az^ólom mennyiségéről kár szót emelnem. Az egyiket drága pénzen, nehezen megszerezhető utalványokra mérik, ebben nincs mit válogatnunk. A golyó nagyságát a fegyver öblössége határozza meg, a göbecs minőségét és mennyiségét pedig az, hogy milly lövést bir el a cső lőporból; az arányt csak többszöri kísérletek határozzák meg kellőleg. A nagy öblű fegyvert, bele egy marokkal göbecset sokan szeretik; azt hiszik majd 100 lépésnyire bizton ejtik a vadat s ha egy pár arasznyival feljebb vagy lejebb, jobbra vagy balra tartanak, az nem tesz majd a dologra semmit! A lövés, illetőleg a helyes czélba vevés ez a dolog lényege s ha ezt írásból meg lehetne tanulni, Houdetot elméleténél jobbat aligha találhatnánk. Ámde a legjobb elmélet elnémul a gyakorlat előtt; csakhogy a mi szépen el van mondva, még ha épen nyomtatva is van, jogosultabbnak látszik. Ha a jó lövészeket hetedhét megyei területen egyenkint nézem, egyet sem találok a ki elmélet szerint lőne, pedig bezzeg akad köztük, kinek lövését magam is irigylem. Van a biztos lövésben valami ösztönszerű, valami az emberrel veleszületett, a mit semmiféle „recipe" se meg nem adhat, se nem gyarapithat. En magamról korán sem állítom, hogy a legjobb lövők közé tartozom; hiába tanulmányoztam a mestereket, rajtam nem fogott a tanítás. De kárpótlásul van jó egy pár lábam, melly a megye legjava közé tartozik s ez vigasztal és kártalanít. Ha hibáztam, csak annál inkább járok utána; megbicsaklom magam, felhevülök, de kell, hogy az elejteni szándékozott vad hurokra kerüljön. Kettőzöm léptemet s ez