Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-02-20 / 5. szám
81 élénk haladás által kipótlom a veszteséget, melyet balszerencsém, vagy helyesebben ügyetlenségem okozott. íme némi kárpótlás azoknak, kik a hibázhatlan fegyverekben nem hisznek, (Folytaíjuk). Vegyes. —• Inségbazar. Ki ne tudná, hiszen minden lap erről ír, a komoly Pesti Napló, a badar Bolond Miska, az Idők hírhedt Tanúja és Tallérosi Zehulon —• ki ne tudná mi az a bazar, mikor nyílt meg, hogy volt., hogy nem volt? -— Szép és felséges volt s mindenek felett hasznos gyönyörű dolog volt az Ínséget szenvedők részére, éhség és nyomor enyhítésére szolgáló angyali ötlet, nagyszerű kivitel és dús eredmény, meliy a főváros közönségének sokáig kedves emlékezetében marad. De azt, hogy miképen jön ez a „Vadász és Versenylap" hasábjaira, mit keres itt, mit akar, mért jelentkezik ? ezt nem minden olvasó fogja azonnal első szóra eltalálni. Hát verseny ez vagy vadászat ? sem egyik se másik, és még is — szives olvasó — mindkettő együtt. A legnemesebb verseny volt ez arra, ki ad többet a nyomorban sinlődök könnyeinek letörlésére; a legszebb ezélú vadászat volt cz a bőkezű és nemesszivü közönség zsebeire; neme a legdicséretesebb sportnak; hölgyeink fáradozásai jobb czélra nem szolgálhattak, szebben nemesebben nem tikkadhattak volna. Kié hát a babér? ki volt az első ? ki nyerte a közhála díját és tétösszegét? // Kétségtelen, hogy az érdem valamennyié közösen s Ok valamennyien, kik nem szokott fáradsággal és buzgalommal ezreket szerzettek össze, örömmel és megelégedéssel nyújtják a koszorút, a hála hervadhatlan borostyánát gróf Batthyány Lajos hazaszerte tisztelt és szeretett özvegyének, kié az eszme, kié a kivitel terhe r r ~ volt. Egyhangúlag Ot illeti az indítvány, a foganat babérja, mellyet nemes társnőivel megoszt, mellyel nemeslelkü társnői vele és általa élvezni hazafias áldozatkészséggel siettek. Engedje meg a szives olvasó, hogy illy rendkívüli esemény megörökítését a „Vadász és Versenylap" se nélkülözze; lehetlen, hogy róla ne szóljon; lehetetlen, hogy hasábjain a valódi emberszeretet, hazafiság és buzgalom feljegyezve ne legyen. Részletesen leírni már nem merjük, ki volt az előzékenyebb, ki szerzett be többet, kinek a boltja adott legnagyobb jövedelmet. Beérjük azzal, ha a szíves olvasó megengedi, hogy mi se maradjunk el az inség-bazár rendezését megköszönni az ínségesek nevében. Az ég áldása kisérje s fizesse vissza fáradságaiknak drága gyöngyeit családjaik boldogságában s engedje a magyarok ólö Istene, hogy soha többé ne legyen illy országos inség és nyomor, hanem áldás, bőség és gyönyör jutalmul a kiállott szenvedésekért a szegény éhezőknek — és nektek nemes szerzők és adakozók ! — Visontai. — Korcsolyán Esztergámból Kéméndre másfél órai utat tett a minap egy ifjú félóra alatt. E másfél órai útat egy és fél német mértföldnek számítva, egy angol mértföldre 4 perez 17 m.-perez esik. Mindenesetre szép eredmény, tekintve hogy a