Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-20 / 5. szám

78 val telik el teremtője iránt, ki annyi kortársai közül őt engedé olly észrevétlenül megöregedni, megőrizve lelki elevenségét, teste épségét; hálával a vadászat iránt is, melly nemes szenvedély lcétségkivül hatalmasan közreműködött, hogy öregsége boldog és megelégedett s mig mást betegeskedni, nyavalyától gyötörtetni, nyomorogni lát: az öreg vadász bátran meghazudtolja ama régi mondást: „senectus ipsa est morbus." Elmélkedéssel mindamellett jár az öregség. A vadásztéren tapaasztaltak, a jó és bal szerencsével végződött vadászkalandok a mint élvezetesek rá nézve emlékezetében, úgy — gondolja — lehetnek élvezetesek másokra nézve is — és neki ül s megírja élményeit. Ki mit látott, ki mit hallott, másokkal is szereti közleni, ismereteink úgy tágúlnak és terjednek ; bocsássátok meg tehát a vadászembernek is azon kis hiúságot, hogy, vénségére közlékenyebb lévén, ö is elmondjon egyetmást azokból a mit látott, szemlélt és tapasztalt. A hallottakat el nem mondom, az olvasottakhoz nem ragaszkodom. Lehet, hogy egyben-másban ellenkezésbe jövök kortársaimmal, de hü leszek önmagamhoz s csak saját tapasztalataimból közlök. Itt-ott mégis akad valami, a mi a vadászembernek hasznára lesz, vagy a min a fiatalabb nemzedék indulhat. A jóvérű vadászember meg ne ütközzék azon, hogy az önző, az úgynevezett éhes vadász előtt is kitárom a vadásztudomány szentélyét, vagy természetesebben szólva : hogy a koczapuskásnak is fölfedezem a vadászati gyakorlat titkait, fölösleges számukat ez által is szaporítván. — Emlékezzenek meg, —• a jó vérű vadászok t. i. — mikép nem elég a vadászat elemeit olvasni, hogy valaki azonnal jó vadász legyen; kell oda több, kell oda némi születési adomány is, mellyet az olvasott értekezés meg nem adhat. Ezek az erő, ügyesség, erély és a — szenvedély nemesebb értelemben. Mind ez nem mindenkinek van megadva. Bizonyos értelmiség, ügyes alkalmazkodhatás, tüz és kitartás kell, hogy közreműködjenek annak előállítására, mit egy szóval „nemes szenvedélynek" szeretnénk nevezni. A test edzettségén, a biztos kézen és szemen kivül kell még hogy legyen a vadászban szívósság, szemlélő tehetség, türelem, kitartás, sőt majdnem makacsság. Mind e külön tulajdonság egyesülése egy emberben vajmi ritka, de ritka a valódi jó vadász is, főleg miveltebb nemzetek között. A vadembernél e tulajdonok könnyebben fejlődnek, mert zsenge gyermekségétől fogva fejlesztésökre van utalva s korán kell megtanúlnia, miként ejtse hatalmába a vadat, melly életfenntartására nélkülözhetlen. E szigorú kénytelenség hovahamarább szenvedéllyé, legyőzhetlen szokássá, második természetté válik. Innen magyarázható, mért ragaszkodik az illy fajta nép vándoréletéhez és szokásaihoz. Vegyük csak példaképen Cooper egyik regényhősét, mellyben a valódi vadászembert örökös hűséggel személyesíti. Mennyire szereti ez a vadászatot, mennyire át van hatva általa, milly ügyességet fejt ki. Milly megvetéssel pillant a gyarmatosokra, kik hasztalanul semmisítik meg az isten teremtette élő lényeket, mig ö csak azokat ejti el, mellyekre okvetlenül szüksége van. Hogyan siratja a ledöntött