Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-12-30 / 36. szám

574 tovább állott. Egy ideig hallók még Selmán csaholását, de ez is megszűnt s így csak a sebvér nyomán haladhattunk tovább. Fél óráig bujkáltunk igy a legsűrűbb fiatal fenyvesben, midőn egyszerre Selmán lihegve sjegész fáradtan tért vissza hozzánk. Az öreg véreb már több napja igen erősen dolgozván, nagyon kimerült s ma már semmi kedvet sem mutatott a vadászathoz. A sebzett sutának még kétszer jutánk közelébe, de mindig olly sűrűben, hogy nem lőhettem reá. Végre a fiatalos szélén egy sűrűségbe láttuk nyomulni s kalauzom ekkor azt tanácsolta, hagynék ott békében s holnap reggel bizonyosan ott fogjuk dermedve találni. Bár nem szívesen, de még is elfogadtam tanácsát, annyival inkább, mert e másfél órai szaladás alatt a nagy hóban és meleg ruhában úgy elfáradtam, hogy alig birtam már mozdulni. Szánunkat egészen elvesztettük, s három óra lévén már, azon irányban indúltunk haza felé, hol a szánt elhagytuk volt. Alig haladtunk azonban néhány perezet, midőn ismét egy öt darabból álló suta falkát pillanték meg, mintegy 250 lépésnyire legelőt. Nagyon közel jutnom lehetlen volt, mert a falka a szálasban állt, én pedig a sürü szélén haladtam. Tehettem még is vagy 60 — 70 lépést, egy fától a másikhoz csúszva. Ekkor már szelet fogtak, s egyszerre mind az öt felemelé fejét és felém nézett. Első lövésemre rögtön összerogyott egy, a második pedig, mellyre lőttem, egy nagy ugrást tett s néhány lépést közeledvén felém, megállott. Gyorsan újra töltve, e második darabot is földre terítém. A lövésekre a szán is előkerült s én négy suta elejtésének kedves tudatában jókedvűen ültem fel, haza indulandó. Körülbelöl ugyanazon a helyen, hol pár órával előbb a tizenhat hímszarvast láttuk, ismét mintegy húsz darabból álló vegyes falkára bukkantunk. Sötétedni kezdett már s tétováztam, valljon lőjjek-e még, vagy érjem he a már most is szép eredménnyel. E habozás alatt közelebb jutánk, s én leugorva a szánról, hosszú czélzás után elsütöm puskámat a lassú lépésben haladó falka egyik darabjára. A lövésre a falka nagy robajjal eltűnt és én azon biztos hiedelemben, hogy vadamat elhibáztam, felkeltem ülőhelyemből, boszankodva, mért hagytam magamat elragadtatni s mért tettem az illy homályban mindig bizonytalan lövést. Újra se tölték s csupán „pour l'acquit de la conscience" mentem az elugrás helyére, constatálandó, hogy hibáztam, midőn vagy 60 lépésnyi távolban egy sötétes tárgyat vettem észre. Közelebb érve, a sebzett vad (mert az volt) felugrik s vagy száz lépést haladván ismét lefekszik, Ekkor 50 lépésről reá lőttem s leterítém az ötödik darabot. Fél ötre már ismét a kastélyban voltam s az ott összegyűlt társaság nagy csodálkozására 8 szarvasfogat mutattam elő, holnap reggelre még kettőt igérve, mellyet a vadász másnap reggel nekem csakugyan át is adott. K. G. Zergevadászat ködben. (Tyroli vadászrajz. Gerstáekertöl.) Hideg, borús reggelre viradtunk, a völgyet áthatlan köd boritá s ez csak reggeli tiz óra felé kezdett kissé inogni. Pedig aligha van kínosabb állapot, mint ha a hegyek