Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-10 / 4. szám

52 vadászatot: gyakran megtörtént, hogy számosabban is jelentünk meg Tamásiban, hol egy rosz korcsmán kivül más szállástadó ház nem lévén, a főerdőmester szíveskedett minket méltányos vendégdíjért magánál befogadni s a néha 6—7 személyből is állott vidám társaság nála a legkényelmesebben tanyázott. A vadászat előtti estén két, hat s még több mértföldnyi távolságból is jelentek meg vadászok a tanyán ; a főerdőmesteri csendes lak pezsgetí a készülődő, rendezgető érkezettektől s míg ezek aztán kényelmesen várták a vacsorát, addig künn sürgött forgott az ügyes háziasszony, mozgásban volt az egész háznép, a konyhán sütöttek, főztek, rántottak, habartak; a lakház túlsó felén lévő legnagyobb szobában terítettek, míg végre a felénk nyiló ajtóban megjelent a házi úr s nyájas felszólítással hitt meg a rég várt estelire. Mint mikor a riadó csatára kelti a harczosokat, úgy ugrott fel mindenki s a házi úr elnöklete alatt sietett az egyszerűen de tisztán terített asztal mellett helyet foglalni. Kezdetben persze síri csend, kiki egyedül saját érdekével levén elfoglalva — s csak a tálak első ostroma után indúlt meg a szó. Illyenkor aztán, hat hét szenvedélyes vadász közt, lehetlen hogy vadászadomák ne kerüljenek sorra; kopó, vizsla, fegyver, lövészügyesség, csodalövések, hihető s nem hihető dolgok váltakoztak rendre, míg végre kifáradtan mindenki fészkét kereste fel. S. im itt vagyunk a ponton, hol első adomámat vagyok elmondandó. Az említett vadászatokra az ősz J. J. úr, a nemes megye érdemdús főbírája, ha csak dolgai engedték, rendesen megjelent. E szenvedélyes öreg vadász sajátságainak egyike az volt, hogy akár apró akár öreg vadra, mindig csak egycsövű puskával állott ki. Egy ízben, a vadászat előtti vacsora alkalmával, egy fiatal vadász az öreg úrral ingerkedve szólt: — „Urambátyám, ideje volna már egyszer magába térni s letenni azt a szimplát, mert mittevő leend majd, ha elhibázza vele holnap a szarvast ? Van velem két dupla s minthogy csak egyet viszek ki magammal, a másikat oda kölcsönzőm!" — Mire az öreg vadász így felelt: „Köszönöm édes öcsém, csak tartsd meg dupládat, majd ha csodákat mívelsz vele, úgy majd talán én is megtérek ; köszönd meg azonban, ha dupláddal annyi vadat ejthetsz életedben, a mennyit én eddig e szimplával stb." Elég az hozzá, másnap korán reggel kivonulunk a vadászat színhelyére, a főerdőmester elállítja a társaságot s a dolog történetesen úgy fordúl, hogy a fiatal vadász J. főbíró tőszomszédságában foglal állást. Megindúlnak a hajtók s kis vártatra iszonyatos robajjal tör a sürün át egy 16-os hímszarvas s az ősz vadászhoz mintegy 35 lépésnyi távolságban vált a sürü túlsó felére át. Az öreg lő és — hibáz, mire fiatal szomszédja átkiált hozzá: „Hej, beh jó volna most a dupla!" — A hajtás végét éri, vizsgálják a tett lövések lehető nyomait, de semmi szőr, semmi sebvér, semmi jel, az öreg úr elmondja a mea culpát s az ifjú Nimród annál jobban hetvenkedik, hogy „csak reája jönne a vad, majd hiszen stb." Elállunk a második hajtásra s két emberünk ismét egymás mellé kerül. Alig indúl meg a hajtás s ím most az előbbinél még nagyobb robajjal tör ki fiatal vadászunk mellett — nem távolabb mint 25 lépésnyire — három suta és egy 10-es roppant hímszarvas. Arczához kapva fegyverét, lő s másodszor is lő s olly tisztán elhi-