Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-10 / 4. szám

53 bázza, hogy golyói a fák ágait verik. Hozzáfordúl ekkor az öreg úr s átkiáltja: — „Hej, beh jó volna most a tripla! A hajtás után összecsődült társaságnak volt aztán miért kikaczagni a tüzes puskást, ki egyremásra sorolta fel okait, miért hibázta el a vadat. A főerdőmester csak fejét csóválta s egy régi vadászkönyvében olvasott verset idézett: Icb such' schon lang mit allém Fleiss Ein' Schíitzen der kein' Ausred weiss. * (Folytatjuk). Gr. Festetics Leo. Tyroli és bajor zergék és zerge vadászatok. (Folytatás). 186"2-ben, september liava második hetének egyik zord, ködös napján, korán reggel két zergevadász kíséretében indúltam az első e nemű kirándulásra az Untersberg csúcsai felé. Puskáinkat vállunkra akasztottuk, jóllehet a sürü köd s kedvezőtlen szél nem igen vérmes reményekkel kecsegtetett; de a zergevadászok főczélja volt az osztrák és bajor határok közötti határkövet megtalálni, mellyet valami í-osz akaratúak kimozdítottak volt helyéből. E végre föl kellett másznunk a legmagasabb csúcsokon elterülő laposra; de miután rendes útja igen hosszadalmas volt, elhatároztatott, hogy megkísértünk egy vágást, mellyet zergevadász lába eddig még nem taposott, jóllehet egy pai'aszt-suhancz, ki önkényt vezetőnkül szegődött, egy ízben már szerencsésen feljutott ezen az ösvényen. Figyelmeztettek, hogy ez az Untersberg legroszabb, legveszedelmesebb útja ; s az idősebb vadász némi gúnynyal mosolyogva jegyezte meg, hogy kétkedik, vájjon lesz-e bátorságom őt követni. Ha eddig tétováztam volna is, illy fellépés elnémította volna habozásomat s kissé élesen válaszoltam neki, hogy angol ember tud is akar is elmenni, akárhová vezessék, de meg kell vallanom, hogy válaszom első fele iránt magam is némi kételyeket tápláltam. Hatoltunk tehát felfelé s a könyü permetező eső lefelé, alattunk nedves fü meg haraszt, melly egészen átáztatott. Néhány dombot elhagyva, a tulajdonképi Untersberget értjük, a mint ezt a mind meredekebb, szii'tesebb és szorosabb ösvényen s a mind gyérebb meg gyérebb nyomokon nyilván észrevesszük. Erősen léptettünk, erősebben mint ínyemre volt, mert nem igen jól éreztem magam és saját terhemen kívül puskát, hegyi botot, meg élelmes tarisznyát kelle czipelnem; végre félig kapaszkodva félig feltaszigálva magam egy szokatlanúl sikamlós és mei^edek parton „megállj"t kiáltottam, hogy kelyre-hozzam kissé fogyatkozó lélekzetemet. A zergevadászok oda se néztek a dolognak s csak nevették pihegésemet meg fúvásomat; de én nem vettem azt figyelembe. Tovább indúlva, egy órai meredek de semmi veszélylyel sem járó mászás után elérjük a helyet s a hol a még megnem kisértett ösvény kezdődik. Elhatározták, hogy én itt mai-adok, a vadászok biztosítván engem, hogy néhány óra múlva visszatérnek, ha ugyan lehetséges — igen teiunészetes záradék, mert van sok hely, mellyen át lehet hatolni fölfelé, de lefelé az út teljes lehetetlen, ha pedig körülbelől fél nap alatt nem térnének vissza, könnyen haza találok magam 4*