Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-11-30 / 33. szám

28 vastag húsába, az egykét órányira eső harmadik határig elviszi sebét; itt aztán elhull vagy beteg lesz, hogy nem szállhat többé, és ha esetleg ember azonnal föl nem veszh a rókák és sasok martalékául esik. Legsikeresebb vadászat esik túzokra a két utóbbi mód szerint fagyos hideg borús téli napon, legjobb ködös időben, ha jó szánút van. Ekkor a szánnak kisebb kerületet kell tennie s ezt a túzok se nem látja se nem hallja meg olly bizonyosan, mint verőfényes időben, s ekkor a kocsi vagy a lovasok biztosabban terelhetik a vadászvonal felé. Ellenkezőleg f. év február 2-án tiszta verőfényes napon indulván ki Oroszlámosról, a török-kanizsai és szerb-keresztúri határ összefolyásán egy roppant túzokcsapatot fedeztünk fel távcsöveinkkel. A kocsik a túzokok e vidékbeni rendes húzás vonalukra visszafelé fordíttattak, itt árkok és barázdák mögé hasaltunk le, a lovasok pedig megkerülték a falkát. De a falka illy nagy távolságra is meglátott minket s jól megjegyezte magának leshelyeinket. Valami ötszáz darab körül lehetett, de kettőt kivéve a többi mind jobbra került el minket, az említett kettő pedig olly magasan röpült, hogy a lövések nem árthattak nekik. Igaz, akkor csak két lovasunk volt, s a túzok használta az alkalmat, épen azt az irányt vévén, mellynek oldalán lovas nem vághatott elébe. (Vége következik.) X. Károly mint vadász. A legjobb, legderekabb és módosságában legdíszesebb lövadász, kit valaha láttam, kétségkívül X. Károly király volt, irja egy öreg legitimista, ki magát „Chasseur qui ne chasse plus" nevezi. Tizenkét év alatt, a meddig vadászataiban részt venni s ritka ügyessége tanujának lenni alkalmam volt, bátran állíthatom, párját nem láttam s valóban, melly vadász is bírhatott volna az ö gyakorlatával ? A király egy-egy vadászaton rendesen négy-ötszáz lövést tett; néha ő felsége is hibázott, de ugyan melyik vadász nem hibáz, volt-e ilyen valaha ? — mindamellett ez elég ritkán töiTént; s utóvégre is nem igen lőtt lőtávolon túl. Szeme pillantása s a ravasz megnyomása mindig egy másodpercz müve volt, s ez az igazi. 0 czélozva soha egy darabot sem kísért s a mint a fegyvert vállához emelte, a lövés eldördült. Berry herczeg nem volt ily ildomos. — Nézze csak atyám, kiálta egyszer heVültében, a mint egy fáczánt nagy messziről lelőtt, ez legalább is nyolczvan lépés. — Lehet, válaszolá a király, de nem szokás nyolczvan lépésre lőni. Az ember hibáz, vagy sebez, s az mindig vesztett vad. — Semmi, vágott vissza a herczeg a nélkül, hogy meg hagyná magát zavartatni, a pompás lövés mindig az marad. Elbeszélek ime, mint szemtanú egy esetet, melly fogalmat fog adni X. Károly rendkívüli ügyességéről; előbb azonban nem lesz fölösleges néhány szót előrebocsátanom azok számára, a kik tisztában nincsenek a soros vágásokra nézve, mellyek hajdan az uralkodók erdeiben rendezve voltak. Az első császárság idején Girardin gróf, a fő vadász, volt berendezésükkel megbízva; e vonalak talán még ma is ugyanazok. Alltak pedig 8 vagy 10 kilometer hoszszú, a terület szerint 5—600 lépésnyi széles pásztákból. A vonalak mindig sűrűben