Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-30 / 3. szám

44 hegye), mellynek szomszédjaival élénk ellentétben álló kettős orma hirtelen eléd mered, mintha e pillanatban emelkedett volna ki a föld méhéből; ki hinné, mondom, hogy ezen szemre olly szaggatott sziklatömeg olly kellemesen csalóka, hogy egy órai lovaglással legmagasabb ormára juthatsz ? pedig úgy van ; mig ellenben a Göhl meg Untersberg terjedelmesebb de szendébbnek látszó sziklaélei szintolly csalókák. Ezek nehézségeit csak akkor vesszük észre, ha közelökbe jutunk, s a zerge is kevés. Vert útak, ösvények nem visznek az ormokhoz, s a hegyek jelleme inkább a szegényebb vadászhoz illik, ki nem rendelkezvén lóval és cseléddel, csősszel és hajcsárral csak saját lábára támaszkodhatik s a ki a kényelmesebb bár sükeresebb hajtó-vadászatnál többre becsüli az egészségesebb gyakorlatot és élvezetet s az izgatóbb üzést, mellyre szert tesz, ha csupán egy vadász kíséretében indúl a zerge után. A zerge mint tudva van, a legsziklásabb, leghozzáférhetlenebb magaslatokat kedvelli, de nagy hideg vagy erős hó lekényszeríti a mélyedésekbe s hegytorkolatokba, hol oltalmat talál a magas ormok tövében. Ollykor, még nyáron is, lehet lőni vén bakot (ezen öreg ficzkók mindig magányosan csavarognak) alig 1000 lábnyi magasságban; nem tudom megmondani, azért térnek-e el ezek megszokott módjuktól, hogy bővebb, dúsabb legelőre áhítoznak, vagy azért-e, hogy inkább szeretik a golyó általi szép halált, mint az aggkor folytonos hanyatlását. Nyáron hitvány állapotban vannak, s illyenkor meglőni kissé nem vadászemberhez illő ; de a zergevadász egy alkalmat sem mulaszt el, mikor leteríthet egy vén bakot, melly igen ritkán találkozik az Untersbergen. A törvényes és legjobb vadászati idő az ősz, midőn szőrük elveszti nyári vörösös szinét s erősen megbarnúl; illyenkor a gyakori -időváltozás folytán közejebb férhetni hozzájok. De akkor is, szép verőfényes időben a vadász csak arra számíthat, hogy késő este találkozik velők, midőn aludni leszállnak a törpe fenyübe, melly az osztrák és bajor hegységeket bőven ellepi — vagy pedig korán reggel, midőn visszaindúlnak magasabb tanyáikra. Ennél fogva a vadásznak ha lövésre reménykedik, el kell magát szánnia, hogy egy két éjet oda fenn tölt a havasokon a tehéncsox-dák között, fa-viskókban, hol hálásra mindössze is egy csomó szénát teríthet maga alá. Ekkor aztán a vadásznak, hogy valamelly magasabb szirten jó leső helyet érhessen (hol azonban jól elrejtőzködhessék), délutáni 3—4 óra tájban el kell indúlnia. Oda érve, puszta szemmel kifürkészi a legközelebbi szomszédságot. Ha ez ki nem elégítő, előveszi a távcsövet és szorgosan megvizsgálja a távolabb eső ormokat s mélységeket. Ha ezen kutatás is hiábavaló, szánd el magadat türelmesen egy kis "siestá"-ra, vagy ha onnan fúj a szél, a merre a vadat várod, folyamodjál mindent megvigasztaló pipádhoz, mert a beszéd, ha csak nem suttogva, korántsem ajálható. Illy vad, szaggatott környezetben, illy felséges tájon jártatva szemedet, mindig új meg új tárgy köti le figyelmedet, bár óraszámra kelljen is várnod mig a vadnak hírét veszed. De hajh! mí az. Csak egy siketfajd, melly az imént bukkant ki a törpe fenyü közül, melly lábad alatt terül s megpillantva téged, ki rejtve képzeled magad, sipogva tova röppen. De csitt! újra nesz ! Egy kő vált le ama rengeteg szirtről, melly olly közeinek látszik s mégis olly távol esik és szökve — ugorva száz meg száz lábnyira zuhan alá, mig döbörgése lassan lassan elenyészik. A zergevadász aggodalmasan pillant fel a meredező sziklatömegre. Újra egy