Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-30 / 3. szám

45 kő zuhan le eszeveszetten s most elő a távcsővel, tartós fürkészésre kerül a sor. Most csakugyan látszik valami, mert a zergevadász hirtelen lehasal, leveti süvegét, rátámasztja a távcsövet s hosszadalmasan vizsgálkodik. Végre elrebegi a bűvös nevet: „zerge" s menten négykézláb hozzá csúszol, hogy megpillanthasssad végre valahára a nagyhírű gazellát. Eleinte ideges vagy s nem látsz egyebet zavaros szirttömkelegnél ; lassan lassan biztosabb lesz szemed, s észreveszesz valami fehérkés homlokú barna állatot, melly négy lábát szorosan együtt tartva áll a sziklacsúcson. Kampói erősen görbültek a végükön s baknak jelentik. Alább, kevésbé észrevehető ponton, még kettő van, az egyik kisebb, a másik nagyobbnak kampója pedig egyenesebb mint a fenn leirotté. Ez a nöstyén s a fia. Most kezdődik a tanakodás. „Honnan fúj a szél?" Arczodba fúj — szerencse, mert a zerge félmértföldnyire vagy továbbra is megérzi a szagot. „Hogyan férhetünk hozzá?" Nagyon bajos dolog, mert olly állást foglal el, honnan mindent belát, s nincs más mód mint hogy a törpe fényűn át oda csúszol ama szikla mögé, mellynek kiszökkenő oldala jó rejtekedül fog szolgálni. Aztán fel kell kapaszkodnod amaz árkolaton s aztán nagy távolságra lőhetsz, ha ugyan hozzájutsz. De csendesen járj inint a macska, mert a zerge szintolly élesen hall, mint a hogy lát meg szagol, s a legkisebb legördülő kő felzavarja, hegyi botod vasalt végének kocczintása valamelly szirthez mértföldnyire elkergeti. De meg nem pillantott s elérted az ótalmazó sziklát, igaz hogy nem egy kemény csapást szenvedtél arczodon a törpe fenyü visszapattanó ágaitól, mellyek közt olly nehéz előre hatolni mint akár Összevissza kúszált kötelek tömkelegében; s most végre felbámúlsz az oromra, mellyre gyorsan, de lopódzva kapaszkodik a zergevadász. Gyönyörű, egy hely ez! sima szirttuskó, melly a csepergő viztöl sikamlós mint az üveg s hol gyakran legszorgosabb kutatásra sem bírsz felfedezni repedéket vagy lyukat, mellyben megvethessed lábadat. De „gyáva lélek sohasem nyert még szép hölgyet" s előre rúgtatsz ; az út nem olly rosz mint a millyennek látszik s ha máskép nem, kúszva csak fölebb s fölebb jutsz. De most a zergevadász megáll, feléd pislant s magához int. Át kell szöknöd ezen a két szirttuskón, de rövid embernek hosszú lépés az. Az elsőn, mintegy nyolcz négyzethüvelynyi területen, hintálódzol, s a túlsóra pillantgatsz, nem találnál-e rajta valami lágy helyecskét, hova hegyi-botodat felszúrhatnád, mind hiába! s most érzed, hogy a kő, mellyen állsz, indúlni készül. Egyet ugrasz, nehogy úgy járj, mint ama kövek, mellyek döbörgését egy órával előbb halIád s terpeszkedve érkezel a másik oldalra és zuhogva indúl meg egész raja az omlós szikladaraboknak, míg vashegyü botod tisztán csendül meg a szürke szirthez ütődve. Éles fütty hallszik néhány száz yardnyi távolságból (a zerge fütty csaknem emberi); a zergevadász félig boszankodva, félig megvetéssel pillant reád — s örvendezve láthatod, mint szökdécsel a zerge szikláról sziklára, el messze a lőtávolból! Illyen eredményre vezet nem egy unalmas és veszélyes kirándulás, s mondhatom, hogy ehhez béketűrés és kitartás szintolly mértékben kívántatik, mint munkabíró test és vashegyü bot. (Folyt, következik).