Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-30 / 3. szám

43 volt, néhány év előtt kezök közé jutott, midőn egymaga létére egyet el akart volna fogni. Megkötözték kezét lábát, aztán fennálló helyzetben kikötötték egy sziklára, melly borzasztó mélység fölé meredezett. így, ég és föld között lebegve, örökös rettegésben, hogy a kötél elszakadhat, ott hagyták több óra hosszant, mig ők széltibe vadásztak szerte a határban. Azután visszatértek, feloldozták, rettenetesen elpáholták s ott hagyták inkább holtan mint elevenen. E pontra nézve a legény nagyon hallgatag s több részletét e szörnyű bíráskodásnak ki nem csikarhattam tőle; de egy alkalommal, vad-orzókat űzvén, kikre vadász-területünkön akadtunk volt, észrevettem, hogy valahányszor rájok czélzatos szót ejtettem, szemöldöke összehúzódott, szeme kidüledt, és sötét emlékek fellege borúit arczára, rémes visszatorlást jósolva, csak valamellyikök keze közé kerüljön. A vadász csak önvédelmére használja fegyverét; de jaj a vadorzónak, ki elhibázta lövését vagy csak vállához is emelte puskáját, ha nem gondoskodott valami barátságos szirt oltalmáról. Gyors legyen a szeme, biztos a czélzása s egyenest oda röpüljön golyója, mert bizonyára, meg vannak számlálva perczenetei. A vadász sohasem hibázza el emberét 100 yardnyira, s illyenkor a vadorzó életeért (mellyet soha sem becsül sokra) annyit sem ad, mint egy őzbakéért. Mintegy három hó előtt egy magában csavargó vad-orzó Reiehenhall táján Bajorországban találkozik egy szintén magános vadásszal. A vad-orzó első lő s a vadász karját érinti; a felelet egy golyó a nyakába, s az orzó holtan terül a földre Hanem, a mi elég csodálatos, daczára annak, hogy ellenfele jobban lő s derekabb fegyverrel bír, a vadorzó csaknem mindenkor inkább veszélyezteti életét, semhogy elfogassa magát, jóllehet első és második áthágás esetében a büntetés nem valami szigorú; s e tény, úgy hiszem, bizonyos ös-gyülöleten sarkallik, melly a vad-orzó meg vadász között sohasem fog végkép kiveszni. Ennyit a tulajdonképeni zergevadászokról. A zergeyadászatról szólva, azon reményben hogy leírásom érdekesebb, minden esetre legalább kevésbbé prózai lesz, néhány kirándulásomat akarom részletesebben elbeszélni, nem hogy vadászatommal ismertessem meg az olvasót, hanem inkább hogy élénken feltüntessem a számtalan bajt és csalódást, melly ezen vad üzésével jár, kivált olly határokon, mellyek nem állanak külön gondoskodás alatt. A Königsee, Bartolomae és Ramshan vidékbeli hegységek királyi vadászatok számára vannak fenntartva s ott nem vadászhat senki, csak a királyi család tagjai kiséretökkel, meg bajor gróf, ki azonban kissé drágán fizeti meg ezt az engedelmet. E megszorítás mindazonáltal nem terjed ki a vadászokra (jágerokra), kivéve ha a király vagy a herczegek „in propriis personis" vannak ott. A zerge bőven van e határon, ezenkívül sok szarvas és rőt-vad. A királyi vadászat igazán királyias, és nem jár semminemű közönséges fáradsággal és munkával. Kényelmes utak vannak vágva s gondosan ápolva, mellyen ha általában nem is járhat a ló, de igenis a takaros kis pony, melly fajtát e végre| különösen tenyésztik. S ha mégis múlhatlanúl gyaloglásra kerül a sor, legfölebb egy úrai séta eljuttatja a királyi vadászokat különböző állomásaikra, hol bevárják az érkező zergét, mellyet a zord sziklákra kapaszkodó kapcsár- és vadász-csapatok feléjük terelnek, Ki hinné hogy ezen derék vén Watzmann (Bajorország legmagasabb