Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-10-10 / 28. szám

449 dák kivételesek, s képtelenség volna bárkinek megkisérleni, a ki nem bir egy Dawson, John Scott vagy I'Anson ismereteivel és tapasztalásával. Ezenkivül e lovak visszatartásának saját okai is voltak. General Peel túlnőtt s ollyszerü csikó volt, melly nem nagyon korán fejlődik ki; mig Blair Athol, ép úgy mint anyja, gyöngéd alkatú, s gondos kezelést kiván, hogy versenykészen álljon ki, bár, ha jól van idomítva, a legkeményebb biztatást is eltűri. Rous admirál, Peel tábornok s a legtapasztaltabb turfiták mind megegyeznek abban, hogy lovaink mindenesetre jobbak volnának, ha négy éves korukig nem futnának; de miután ezt kivinni lehetlen, nem is kísérlik meg a meggátlást, de mig lehetlenség után nem törekednek, egyúttal nem viszik tévútra a közönséget olly állítással, hogy a jelen rendszerrel — bár ez némi tekintetben kártékony — egészben véve roszabb lótenyészet áll elő, mint hajdanában. Mindenki tudja, hogy a versenylovak nagyobb százalékának támad lábbaja, s több válik versenyképtelenné, mint azelőtt: de ezt könnyen megfejti azon körülmény, hogy ma ötször hatszor többet fut két éves korában s tízszer többet a következő években, mint azelőtt. Mig vasútak nem tették lehetővé, hogy a lovak Yorkshireból Epsomba, onnan Párisba két hét alatt legyenek szállíthatók, mint ez Blair Athollal történt: addig minden versenyidény közt pihenési szak állott be, melly alatt a lábak kinyúgodhattak és helyre jöhettek, úgy hogy a következő idomítást kiállják. Ma már azonban erről szó sincsen, ha csak okvetlenül nem szükséges, s minden ló addig megy, mig !e nem törik. De mindez csekélység a czikkiró következő állítása mellett: — „Néhány, vadászlónak alkalmas telivér kivételével, a versenyló, melly versenyzésre nem való, egyébre ritkán használható s ez a tenyésztőknek nagy veszteség. Ellenben, ha a vidéki gentleman hasonló kedvvel és költséggel nagy terhet vivő vadászié tenyésztésére adja magát, egészen más az eredmény. Illy jó vérű ló, melly tizennégy vagy tizenöt stone-nal képes falka után menni, négy éves korában 150—200 fontot ér. Az illyen ló, ha nem is lesz vadászlóvá, ép olly becses lehet, mint hámos ló, s ha erre nem való, mint paripa vagy gépben tesz jó szolgálatot. Tenyésztése költségeire nézve adatok feküsznek előttünk. A yorkshirei farmer képes olly katonalovakat tenyészteni, mellyeket a lócsiszár három éves korukban 25 guineaért ád el a kormánynak; a farmernek tehát még kevesebbe került a tenyésztés." — Na már itt egy csomóban három olly csaleszme van együtt, mellyeken minden lótenyésztő keresztül lát. Először is, a tenyésztő haszna vagy kára csak a két mód valamelyikén támadhat, ha t. i. ez vagy maga futtatja lovait, vagy pedig ha mint éveseket adja el. Az első esetben, ha jól viszi dolgát, körülbelül 200 guinea költséggel illő arányban nevelhet elsőrendű csikókat, minőket különben árveréseken 500—1000 guineaért venne. Ennélfogva csikóit, mellyek versenyre nem valók, bátran eladhatja 50 —60 guineaért, a mennyit legalább is megkap értük. Más részt, Mr. Greville, Blenkiron, Cookson, továbbá a hamptoncourti és rawcliffei egy éves csikók árveréseit tekintve, látjuk, hogy ezek darabja egyremásra 200 fonton kel el; és igy a haszon mindkét esetben világos. Már most, csaknem ugyanazon költséggel, kivéve az anyakancza áráts a hágó mén fedezése diját, lehetséges-e haszonnal tenyészteni telivér lovat kizárólag vadászati czélra, s aztán a legjobb négy évest 150—200 fonton eladni? mig a salakja leg-