Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-30 / 24. szám

381_ vadra akadjunk, csakhamar azonban felriadt előttem néhány gyors zerge (gazella), mellyeket golyóval könnyen lelőhettem volna, s nemsokára az alacsony bokrokból kirontott egy pár úgynevezett törpe szarvas (Antilope Hembrichiana), arab nyelven (Antilope beni Izrael). Nem birtam rá határozni magamat, hogy ezen kedves szép állatkákra lőjek, olly kecsesek és szépek voltak, s a vadászra kevés érdekkel birnak, mig a természetbúvár előtt igen érdekesek ezen, pár napos őzfi alakú és nagyságú, a négylábasok között legkecsesebb állatkák. Soha sem láttam bájosabb mozgásokat és szökéseket, mint minőket ezen a vidéken számosan elterjedt állatkák fölriadásukban és futamjokban mutatnak. Utazásunk közben vadásztársaim által egynémelly ezen állatkák közül le is lövetett, de húsa Ízlésem szerint nem kellemes, édeses. Néhány vadtyúkot is fölrebbenténk s épen lövésre fogtam egy, a bokorból elosonni akarót, midőn pár száz lépésnyire tőlem egy nagy foltos hiénát pillanték meg. E csúf állat nyúgodtan s kíváncsian tekintett felém s távcsövem segítségével figyelmesen s tisztán megláttam minden részét, s szemmel kisérhetém, midőn megindúlt s egy emelkedettebb közön fel íelé ügetett. A milly kevéssé kellemes látvány volt ez ocsmány állat, ép olly szívesen néztem utána örvendvén a felett, hogy mindjárt első kirándulásom alkalmával ezen nevezetes szörnyet olly közelről s jól megnézhetém. Néhány órán át jártam keresztül kasúl, föl s lefelé ezen táj bokrai között s e közben néhány zergét és egy óriás kigyó-ölyvet (Schlangen-Gfeier) is láttam, melly mintegy átmenetet képez a kócsagos madarak, darvak és ragadozó szárnyasok között. Egész utamban nem találtam többé ezen állatra s most is sajnálom, hogy ez egy látott példány után nem jártam s nem ipai'kodtam azt elejteni. A gyorsan növekedő bőség csakhamar vissza térnünk késztetett, noha egész vadászati eredményem nem volt több egy nyúlnál. De ez se mindennapi s nem hasonló azon nyulakhoz, mellyek az egész világon elterjedve találtatnak. Alkata a mi nyálaink alkatához s termetéhez körülbelöl hasonló, szine ezüstös szürke, füle azonban felével nagyobb, mint a mi nyúlunké — és, ó csodák csodája, egészen szőrtelen és piros. Láttam ugyan már festve Lepus abissinicust, de mindig bosszantott a festő által festett rendkivüli nagy füle, mellyet most a természetben valódinak találtam. Megsüttettük s búsát kitűnően jó izünek találtuk. Ezen kis vadászkirándulásnak leírása után a herczeg elbeszéli a vidéki falusi lakások nyomorult szerkezetét, belső szük és kényelmetlen, kezdetleges összeállítását. Leírja a faluhoz közel eső Cisternát, melly körül 11—14 éves ifjú, de teljesen kifejlett lánykák töltögetik meg vízhordó tömlőiket, leirja öltözetüket, melly csak csípőtől lefelé kezdődik s alig ér térdig, s a dús hajzatnak üveg gyöngyökkel s gombokkal befont számos tekercseivel végződik, mig az orrczimpába fúrt gomb a lányoknál s ugyanoda helyezett gyürü az asszonyoknál egyik fő ékességét képezi. — Elmondja azután, hogy minél előbbre haladott az idő s emelkedett a nap s vele a hőség, annál pusztábbá vált a kietlen vidék, mindenki árnyas helyekre menekülvén. A herczegnő sátorában gyülekezének egybe utazóink a reggeli elköltésére s e mellett a meleg és a hő olly erősen és nőttön nőtt, hogy egyik a másik után vonult vissza árnyas menhelyére. Nekünk azonban — irja a berezeg — nekem, Hohenlohénak és Dr. Brehmnek dolgunk volt s igy a siesta kényelmét nem élvezhettük, mert el valánk foglalva 24*