Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-20 / 23. szám

369_ a vízben. Itt van egy-két pompás halászó hely és sajnáltam hogy egy-két napot nem mulathatok; de fontos dolog, hogy az ember jókor érjen a vadászterületre, nemcsak mert akkor esik a legjobb vadászat, hanem mivel a későn érkező könnyen elfoglalva találhatja a valamire való helyeket s minden terve dugába dől. Ezért fölhagytam a gondolattal, hogy a vadászatot meg halászatot egy kiránduláson egyesítsem. A chungusi serajban, melly gyönyörűen fekszik egy magaslaton a folyó mellett, hat tiszttel találkoztunk, valamennyien Kasmírnak tartottak. Másnap reggel, miután a szükséges coolikat nagy bajjal előkerítettük, Radzsore-ba indúltunk, 15 mértföldnyire innen ; a folyót csak hatszor kellett ide-oda átgázolnunk. Radzsoreban csak megreggeliztünk s tovább mentünk Tunna felé, melly kis falu a Ruttan peer tövében fekszik. Itt értesültünk hogy a hágót a peer pundzsab-on még mindig hó torlaszolja, s hogy az utasok mind punch-rodd felé kerülnek. Hadi tanácsot tartottunk s elhatároztuk hogy nem megyünk egyenest a Wurdurm völgyébe, hanem vagy két hetet a peer pundzsab-on töl tünk. Szerencsémre itt egv Zadik nevü síkarira akadtam. Nagyon jól ismertem ezen embert, miután mult évben egy tisztet kisért, kivel sokat vadásztam Kasmírban s Zadakban; aztán velünk utazott Simláig, Budravar-on Cbumbá-n, Kaugrá-n és Belaspúr-on keresztül, így' hát régi jó barátunk voltunk. Most elküldtük, keressen nekünk egy csomó derék coolit és fü-bocskort, mert a nélkül lehetetlen biztosan járni a hegyoldalakon. Ha illy bocskor van lábadon, egész biztossággal járhatsz a meredek, füves lejtökön s a sziklákon is, de nedves mocsáros földön már kevésbbé basznevehetők. De nem fárasztom olvasóimat utam leírásával, hogy jutottunk a peer pundzsab tövébe s onnan Seranugger-be, csak azt jegyzem meg, hogy Kasmírra leggyönyörűbb kilátás esik Aliabad s Hirpore között: innen teljesen belátni a völgyet, melly magában ugyan érdektelen, de annál szebb a völgyet teljes körben befoglaló hó-borított hegyek övezete. Seranuggert nagyon népesnek találtam, ott volt a szundzsab helytartó-kormányzója táborkarával, több hölgygyei, azonkívül a sok naplopó, kik e helyet rendesen ellepik. Nagy készületeket tettek a Salimar-kertek s a Maharadzsa palotájával szemközt eső part kivilágítására, a kormányzó tiszteletére. Megtudván a kivilágítás idejét, ladikomba szálltam (mert itt mindenkinek van ladikja), átkeltem a Salimar taván, a kis Chinar szigete mellett s a sziik csatornába jutottam, melly a kertekhez visz. Az állami ladikok, mellyek mindegyikében 50—60 vörös köpenyes legény evezett, csakhamar túlszárnyalták a többit, és a kormányzó csapata a többi látogatókkal együtt száz meg száz fáklyával körülfogva partra szállt s a kertek felé indúlt. A szökőkutak löveltek s kis olajlámpa-sorokkal voltak kivilágítva ; a főúton két oldalt öt lábnyi magas polczon két sorjában szintén ily lámpák csillogtak. Az utolsó nyaraló háznál minden be volt rendezve elfogadásunkra; közvetlen ezelőtt tágas medencze van, mellyböl a főkutak szöknek, némellyek tetemes magasságra. Itt legfényesebb volt a kivilágítás, s a nyaraló zöld márványoszlopaival s a pompás fákkal a háttérben elragadó hatást gyakorolt. Egyébiránt ezt kissé megrontotta némi gyermekes erőlködés, melly mulattatásunkat tiizte czélúl. Képzeljen az olvasó néhány hitványul kifaragott fa-bakot, mellyek egymásra löketnek, ugyancsak néhány hitványul kifaragott s kard-