Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-20 / 23. szám

368_ bakok is találkoznak, s a mezőn böviben van a fürj, a mint én s ezredemből mások is észrevették, ez úton járván. Laboréba 15-dikén délután 4 órakor érkeztünk, 206 mértföldet járván meg 30 óra alatt, betudva két kapató állomást, egyikét Chukavatniban, mintegy 80 mértföldnyire Multantól, a másikát Mogul ke Seraiban, a hol ürüczomb s tojás enyhítette éhségünket. Lahoreban egyenest a postára hajtattunk azon reményben, hogy még az oste folytathatjuk utunkat; de a posta-kocsi több napra el lévén foglalva, a korcsmába mentünk s ebédet rendeltünk; mig az készült kimentem alkalmatosságot fölverni, és sükerült is egy „gharry-"t (indus szekeret) szereznem. Hat óra tájban elhagytuk Lahorét, s másnap valamivel hajnal hasadta előtt elértük a Clienab partját, hol kissé időznünk kellett, mert a szél olly erős volt, hogy a révészek nem mertek átszállítani; később átkelve 9 óra felé érkeztünk Guzeratra, hol a „rhansama" fényes reggelivel vendégelt meg. Délután ismét tovább indultunk és éjfél körül Bimbur-ba érkeztünk, a hol sátraink, szolgáink s podgyászunk vártak reánk, mi körülbelül két héttel utánok indulván el Multanból. Bimbur az első város a kasmíri maharadzsa földjén; jelentéktelen, piszkos kis város, hanem büszke a thamadár-jára, ki egy szemtelen gaz ficzkó ; egy kis seraj is van itt, a nép nagyobb része azonban jobban szereti sátrait. Múlt évben itt létemkor 30—40 sátorból álló tábort találtam itt, mellyek tulajdonosai még meg nem érkeztek volt; most a magunkéin kivül csak ezredembeli két tiszt sátorát láttam. Másnap reggel, podgyászunkat coolikra rakván, a Bimbur és Saidabad közti alacsony hantokon utaztunk át mintegy 15 mértföldnyire. Az út érdektelen; egy hegyháton kell átkelni (ugy gondolom az Adatok a neve), melly átkelés, midőn a forró nap szórja sugarait az utasra, igen kellemetlen, mert a part meredek, hüves, s a tetőig egy csöpp víz sem található; itt azonban egy fakir lakik, ki mindig böviben van a jó, hideg víznek s ezért nem egy fillért dug zsebre az utasoktól. Néhány yardnyira tovább először pillantod meg a peer pundzsab-ot — Kasmír déli határát — magasztosan emelkednek hó borította éles ormai, mellyek tisztán rajzolódnak le az ég kék boltozatára. Kora tavaszszal a hó messze alányúlik, s e pontról a kilátást csak a közbeeső Ruttan peer alacsonyabb hegysor sötét erdeje szakítja meg. Saidabad-ban van egy nyomorult seraj, de mindenkinek tanácslom, ki a bolhákat nem pártolja, hogy üsse fel sátrát odakünn ; a maharadzsa azonban új, szilárd kő-serajt készült építeni európai utasok számára. Délutáni csavargásomban néhány benszülöttet láttam tört vetni foglyokra; nem mondhatom, hogy nagy szerencsével dolgoztak, mert bár nagy sokaságban láttam a foglyokat a tör körül futkosni, egyetlen egyet sem bírtak megkaparítani. Másnap korán reggel indúltunk Nausera felé, melly mintegy 13 mértföldnyire esik. Új hegysoron kellett áthágnunk, mellyen az út nagyon meredek lefelé; a tetörül ismét szép kilátásunk volt a peer pundzsab-ra. Nauserá-ban megreggeliztünk, aztán a cooli-kat újakkal váltván fel, tovább indúltunk a 13 mértföldnyire eső Chungus felé. Ez kellemetlen egy út volt, mert a nap foi'rón sütött, s egyre görgeteggel borított alacsony gerinczeken kellett átkelnünk. Azonkívül egy folyót négyszer kellett átgázolnunk s fenekén a sikamlós kövek örök buktatással fenyegettek; térden fölül jártunk