Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-07-20 / 20. szám

323_ hallanom, hogy újra elmulasztottam az alkalmat, hogy egy pár zerge szarvat aggathassak fel ősi csarnokomban. Ez különben nem igen boszantott, mert illy hitvány német puska ritkán talál 150 yardnál távolabbra. A nap már magasan járván, haza tértünk; az őrnagy örvendett, hogy zergét láthatott s nem igen szólt róla hogy fegyvere megcsalta, jóllehet, hiszem, titokban elátkozta a bajor gyutacsokat; csak azt jegyzem még meg, hogy elég bajos bár nem veszélyes járásunk volt s hogy barátom, jóllehet az imént lábbadott fel komolyabb betegségéből s épen nem volt szokva a hegymászáshoz, derekasan haladt mint angol tiszttől várható volt. De végre valahára megjött ideje, hogy én is leteríthettem első zergémet. Ez alkalommal más szirteken s más vadász vezérlete alatt jártam. Ezen ember, kit Fritznek fogok nevezni, öregebb volt mint Wein, s noha szintoly bátor, valamivel ildomosabb. Lassan járt, noha szilárdan, s veszélyes helyeken szerfölött óvatosan; míg Weinnak az volt szokása hogy a legválságosabb helyeken hirtelenkedett s úgy haladt, hogy lehetetlen volt vele lépést tartanom s egészen magam erejére kellett támaszkodnom épen ollyankor, midőn leginkább rászorultam a segítségre. Az első két órában mintegy lépcsőkön haladtunk föl a szirtek között, részint természetes, részint helylyel közzel oda hengergetett kövekből alakított mesterséges lépcsőzeten. A mászás nem látszott nekem veszélyesnek, de nagyon meredek volt és fárasztó, jóllehet szerencsémre a meleg nem emelkedett oly magasra mint rendszerint augustusban s frisítő eső hűtötte volt meg a levegőt. A lépcsők tetejére jutva félig bozóttal s leomladozott nagy szirttömegekkel borított szakadékba értünk, innen aztán még egy kicsi kapaszkodónk volt, s végre zöld pázsitos gyöngyörü kis völgybe értünk, mellyet köröskörül magas de hozzáférhető sziklák öveztek. E völgyben volt két lakatlan kunyhó, mellyek egyikében meghálni szándékoztunk. A völgybe érve én kissé elöljártam, de Fritz halk füttyentése csak hamar visszaszólított; súgva mondá, hogy nagyon óvatosan kell haladnunk, mert néhány nap előtt derék zergebakot látott volt e vidéken. Sokáig s gondosan fürkésztem távcsövemen, de meggyőződtem, hogy közvetlen szomszédunkban semmisem látható ; elhatároztuk tehát hogy felmászunk a jobb felöl emelkedő tetőkre, reménylvén hogy a hegység magasabb helyén ráakadunk zergénkre. A járás nagyon rosz volt, mert a meredeket magas fü borította, elrejtvén a laza görgeteget, mely mohos s a hosszú essőzés folytán sikamlós lévén, sokszor váratlanúl elbuktatott. Egy jelentékeny tetőre érve Fritz egy fához lapult hogy körültekintsen, én pedig háta mögé térdeltem. Szorgosan körülpillantgatván, figyelmemet egy Csoport vörhönyes folt ragadta meg a zöld hegyoldalon mintegy 6-700 yardnyira fölöttünk. „Az égre ! mozognak: azok zergék! Fritz, ide a látcsövei! Egy, kettő, három, négy, öt, hat, — heten vannak, s legelészve lassan felénk közelednek" Fritz oda irányozza a látcsővet s igenlőleg billent. De mi lelte ezt az embert ? Hirtelen egészen más irányba pillantván, vigyázva négykéz-láb csúszik hátra felé, intve nekem hogy ugyanazt cselekedjem, míg egy sziklatömeg mögé rejtőzködünk. „Látta?" kérdi Fritz „Nem." „Nézzen itt a szirt fölött, épen szemben velünk." Nézek s egy fölséges zergebakot pillantok meg, látszólag nem távolabb mint 200 yardnyira, Fritz azonban azt állítja