Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-07-10 / 19. szám
300_ ségök, erős izmaik, hajóik vagy lovaik kitűnősége, vagy épen a véletlen és más körülmények szereztek nekik, ők diadalittasan térhettek vissza övéik közé; holott mások leeresztett fővel sompolyogtak el, azt a csúnya „ha" szócskát okozván veszteségük okául, avval vigasztalódván, hogy a verseny természetében fekszik, hogy egyiknek veszteni kell, s esztendőre majd ezt meg amazt, mit az idén elmulasztottak megteszik, és biztosan győzni fognak. — Csak magunk maradtunk a faképnél, csak mi mondhattuk valóban, hogy „se széna, se szalma", mindamellett nekünk is haza kellett mennünk, még pedig természetesen leevezve „Etelkán." Paks, egyletünk székhelye, Pesthez a postaúton 17 mföld, a hatalmas Dunán azonban, számtalan kanyarulatai miatt körülbelül 22 mföld, melly utat a dunagözliajózási társaság gyorsabb személyszállító gőzösei hatodfél óra alatt tesznek meg. Nekünk a gőzös sebességét szokásosan két annyira véve, mint Etelkáét, ha nagyobb távolságra „könnyedén" azaz kényelmesen hajtjuk, 11—12 órai evezésre leendett szükségünk az akkori közép vízállásnál. Kényelem kedvéért ez utat 2 napra akartuk felosztani, de tervünk kivitelében kellemesen lettünk gátolva pesti barátaink szíves marasztalása által, kik a már tökéletesen felkészült s indulásra kész „Etelkát" semmikép sem akarták útnak bocsátani. A régenten divatos kerék kiszedés is megtörtént, csakhogy ez esetben az evezők lőnek eldugva, Magyarország krónikájában eddigelé minden esetre unicum! Kényelmünket a barátságnak szivesen feláldozva, maradtunk; másnapra, június 9-ére hagyva egész paksi utunkat, gyorsabb evezés s nagyobb sebesség által szándékozván útunkat megrövidíteni. A meghatározott nap reggeli 6 x/ 2 órakor útnak inditottuk „Etelkát." — „Állj, evedzöt fel" vezényleti a kormányos, s kalapot emelve végbúcsút mondtunk a sok barátságot s szívességet tanúsított buda-pesti hajósegyletnek, melly csolnakdája egyik árboczán díszlő egyleti lobogója fel- és leeresztésével viszonzá üdvözletünket. — Most már azon kérdés merült fel, hogy — ha szabad egy köztünk dívó műszót használnom — hányas csapásban (stroke) evezzünk ? azaz: hány evezőcsapást tegyünk egy perez alatt, ettől függvén természetesen a gyorsabb vagy lassúbb evezés. — Kisebb távolságra főleg az idomítás alatt „Etelkát" 34—36-szoros csapással hajtottuk rendesen *), ezt azonban 12 órai távolságra mégis fárasztónak véltük. „Willis"-t, mint 4 evezős hajót bécs-pesti útjában evezősei 24—26-os csapásban hozták; kisértsük meg mi is, tehát: „huszonhatosban előre mind" lön vezényelve s „Etelka" gyorsan szelte a szép Duna babjait s midőn ama bizonyos pont előtt, ott mindjárt a hid fölött elsurranj legénysége mindegyikének kebléből szomorú sóhaj tört ki. — Ámde legyen elég, ne beszéljünk többé erről. Még csak Promontor. s már 3/ 4 óra! Ez idő alatt a négy evezős „Irén" s a két párevezős „Ellida" már többször lejött, s igy csakugyan 12 órára lesz szükségünk. Azonkivül a legénység a lassú evezést unalmasnak sőt fárasztónak is találta; tehát *) Verseny sebessége „Etelká"-nak az előleges gyakorlatoknál, kezdetben 46, sebesítve 48, s az „add ki" (legfeljebb 1 perczig) 50 volt.
