Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-04-20 / 11. szám

167 gos hurrák követett, olly hangon, hogy csak Hans hatalmas gégéjéből származhatott. Es válóban e kiáltás „Skyde penge r! skyde'penger" *) tőle jött. Hozzá mentem s láttam a mint épen kivégze egy czudar sovány farkast; elhizottsága bizonyára nem akadályoztatá a futásban. Miután hasztalan vártuk, hogy a kutyák más farkast is kizavarjanak, a kutyák pórázra vétettek és visszatértünk az állomásra. A vadászok válogatott része este összegyülekezett, a nap eseményeiről s a másnapi reményekről beszélgetve, számos üveg sört s még több akavittal (szesszel) kevert grog-ot felhajtva és számtalan pipát szíva. Ezen a környék halászaiból, kovácsaiból és egy fegyvergyár munkásaiból álló körben vettem némi tudósítást a hiúz szokásairól és életmódjáról, mit néhány szóval íme elmondok. A hiúz vagy az éjszaki farkas (felis lynx. Linn.) nem sokkal kisebb a farkasnál: mondják, hogy inkább félénk, mint bátor. Többnyire az erdőség legjárhatlanabb helyein tartózkodik s csak az éhségtől hajtva hagyja el; de akkor épen vakmerő, ha valamelly akol ajtaját vagy ablakát nyitva találja, egy perczig sem késik, hanem behatol és rettenetes vérengzést csap a kecskék vagy birkák között. Ha visszavonulását elzárják, megrémül, remeg, valamelly sarokba vonúl s a félelem annyira erőt vesz rajta, hogy egy vágást sem tesz az őt környező barmokon. Az embert meg nem támadja, csak élete védelmére ; de, ha valahova beszorúl, csak úgy mint a farkas agyon hagyja magát ütni anélkül, hogy ellentállásra gondolna. A nap legnagyobb részén át alszik, vagy valamelly hasadékban, vagy valamelly kiálló szirten, a honnan a közelgő veszélyt megfigyelheti. Estefelé el kezd vadászni. Gyakran lesben várja meg áldozatát; gyakran zaj nélkül rohanja meg, vagy alvás közben tör reája. Ha nyulat fog azt szőröstül bőröstül elnyeli; de ha kecskével vagy más erősebb állattal van dolga, azt előbb megöli és leterítvén kikezdi a torkát s addig issza a vérét a mig csak foly a nyilt sebből; utána a test azon részeit falja fel, mellyek leginkább vértartók ; a szivet, májat, tüdőt s végre a húst, ha ugyan éhsége addig nem csillapúit. Mondják, hogy áldozata maradványát eltemeti, azt jövőre tartván fenn ; de többen, a kik félig kikezdett szarvasokat az erdőben, vagy félig megfalt birkákat az ólak közelében találtak, megczáfolják ez állítást. A hiúzt vágásokban lövik, ahova kutyákkal hajtják ; ha üldözői nagyon beérik, hanyat vágja magát s hátulsó lábúval hasítja ki a szegény ebeket. Beszéltek nekem egy hiúzról, melly szembeszállván egész falkával, tizenkét kutyát sebesített meg halálosan. Számos csalétket is raknak neki s néha lesen is lövik. Field úr Statvekból, Christiania mellett, gyönyörű hiúzirhát mutatott nekem, mellyet lesen lőtt egy norvég kíséretében, ki tökéletesen ismerte a vidéket, mellyen ez állat tartózkodott. Van még egy különös állat, de már ritka Norvégiában s ez a torkos borz vagy rozomák, (glouton, gulo boreális). A torkos borz majdnem egy méter bosszú, farka körül-belől 6 centiméter. Dereka 30—35 cent. Majnem tökéletesen barna, fara és lábai feketék; irhája nagyon finom. Pontoppidan, bergeni püs*) Igy nevezik a kormány által a dúvadak elejtésére szabott díjat. Egy farkasért jár 3 species = 7 p forint.