Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-04-20 / 11. szám

166 Másnap összeszedtek minden vadászt és kutyát a szomszédból. Nagyon jókor indultunk; az erdőbe érve, kiki tetszése szerint baladott. En Hanst követtem, ki, hogy ölje az időt, adomát adoma után beszélt el nekem. — Nem képze

1' — úgymond — milly előszeretettel viseltetik a farkas a kutya és a malacz húsa iránt. En hallottam beszélni, hogy valamelly estve Kaaro lóháton haza térve Lille-Hammerből, egy farkas által támadtatott meg, melly a lóra ugorva elragadta onnan a kutyát, mellyet Kaaro a nyereg mögé helyezett s elszaladt vele az erdőbe. — Bizton tudod te azt, a mit beszélsz ? — Kaaro soha sem hazudott — felelt ő. — De én még ennél többet is láttam. — Ezt nehezen gondolnám. — Majd meglátja. A mult tél kezdetén a jerniki erdő azon részén haladtam, mellyben a nagy Olsen van. Rettenetes hideg volt; egy ház melletti befagyott tón a paraszt egyik malacza fetrengett. Felé mentem, hogy haza tereljem, midőn a közeli erdőből kirohan egy farkas, felkapja s elszágúld vele, midőn golyóm szerencsésen leteríti. Oda érve a farkas halva volt, a malacz oldalából pedig jókora darab hús ki volt szakítva. — Ugyan jókor érkeztél oda Hans, és szerencsére, hogy fegyvered veled volt. — Soha se megyek ki nélküle, azt báró úr jól tudja — mondá nagy büszkén. — Igaz. De mond csak, mindig kutyával vadásszátok ti a farkast. — Nem, többnyire hajtó előtt vagy lesen löjjük. E czélra megkötünk egy malaczot E pillanatban csaholni kezdtek a kutyák és Hans, mindemszó nélkül ott hagyott a faképnél, siettem öt követni; ámde úgy futott, mint a szemre hajtott nyúl. A csaholás irányában haladván, összetalálkoztam egy hammeri lakossal, L... . úrral, kivel az nap reggel ismerkedtem meg; ő felszólíta: maradjak vele a hol vagyok, a hely a legjobbak egyike; de mindenek felett — úgymond — ne szóljunk. Félre vonúltam tehát néhány lépésnyire és bokor mögé álltam. Vagy egy negyed óráig lehettem helyben, midőn hátam mögött halk zörgést hallok a harasztban ; lassan visszafordúltam és vártam reménytől remegve; de többé semmi nesz! Fölemelkedtem tehát nagy óvatossággal, hogy lássam mit mivel a szomszédom. Epen ezélzott s a pillanatban lőtt is, utána rögtön a vágásba távozván. En követtem, kissé bosszankodva, mert azt hívém, hogy valami nyúlat lött s ez által a kutyákat elzavarja a csapáról. A mint hozzáértem, láttam a lába előtt valami állatot, mellyet kezdetben farkasnak tartottam : füle hegyes volt, farka rövid, fara vörössárga, barna csíkokkal, valamint végtagjai; feje a macskára s tigrisre emlékeztetett .... szóval nem volt farkas, hanem valóságos hiúz. Nagy szemet meresztettem, főleg midőn L. . . . úr állítá, hogyha vadnak, közvetlen közelemben kellett elhaladni és én emlékeztem az általam hallott neszre; kissé haragudtam. Bókolva a szerencsés vadásznak s magamra dörmögve, hogy a jó szerencsét elszalasztottam, intésére visszatértem régi helyemre. A kutyák távol csaholtak, közeledésöket várva, reménykedtem, hogy magam részére is jut egy kis teendő, midőn egyszerre fegyverdörrenést hallok, mellyet ban-