Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-30 / 9. szám

142 fürjet, kikelti s én lelövöm, kutyám előhozza s visszajövet a lőtt fürjjel szájában megáll egy másikat, mellyet szintén kikelt s én lekapom a másik csővel. Kutyámat e remekléseért, mellyet elbeszélni hallottam ugyan, de látni soha se volt alkalmam, megszerettem volna csókolni, ha rögtön utána be nem bizonyítja, hogy biz ö kelme is csak értelmes ugyan, de észnélküli állat, mert a második fürj leesését látva, a szájában tartottat elejti s a másik után futva, azt hozza elő s miután átadta már, megfelejtkezett az előbbiről, mert annak fölkeresésére csak határozott parancsra indult, az irányt sem tudta, hol hagyta el s csak rendes körökben keresve akadt reá. Az illy botlást különben szívesen sőt akaratlanul is elfelejti a vadász, sokkal jobban emlékezetében tartván és büszkélkedve említvén valami ritkább szép tettét. Ezekért azután meg is szeretjük kutyánkat s az állat létökre őket megilletőnél sokkal nagyobb tiszteletben tartjuk, velők osztjuk örömünket, velők bánatunkat, mert attól sem mentek, valamint a betegségtől sem, csak úgy mint az ember, mellynek hü társai. A vizsla, mint egyéb kutya, sok bajnak, betegségnek van kitéve, bár ezekben saját tapasztalásomnak csekély a köre. A kölyökkori nyavalya sokat pusztít el és még későbben is giliszták, rüh, rheuma, podagra s még egyéb emberi bajok is bántják. Az úgynevezett kutyabetegséget okszerű étetéssel, gyakori hashajtóval ki lehet kerülni s megvallom nekem soha se hullt el kölyökvizslám e betegségben, ámbár a baj rájött mindegyikre; de tejben adott kénvirág, mindjárt az első kórjelek mutatkozásakor alkalmazva, a legjobb szolgálatokat tette. A rüh is többnyire olly kutyákat szokott meglátogatni, mellyekkel meleg időben, posványos helyeken sokat szoktunk vadászni. Csúnya baj ez is, s a szegény vizsla sokat sokat szenved miatta, mert néha egész teste elborúl gennyedt sebekkel, melyek főkép a véknyában s a hajlásokban mutatkoznak mérgesen, minthogy ott a szőr finomabb s a zsurlódás, mozgás alkalmával nagyobb. E bajban is egyszerű háziszert alkalmaztam legjobb sikerrel: ez a dohányléh Jó erős kapadohányt le kell forrázni, mint bár melly theát s e lében a kutyát megfüröszteni, vagy vele legalább a sebes tagokat és helyeket jól megmosni. Ez napjában kétszer háromszor alkalmazva, ha kellő időben történik, harmadnapra kigyógyítja az ebet. A fülféreg is csúnya baj, melly miatt a szegény vizsla sokat szenved. Egyik kutyámon volt s azt fájdalom nem is tudtam kigyógyítani, sőt épen e baja miatt kellett túladnom rajta. Azóta hallottam, hogy a legbiztosabb gyógymód, melly által a féreg tovaharapódzását meg lehet akadályoztatni, nem a fül megcsonkítása, mert azt is siker nélkül láttam alkalmazni; hanem ha a beteg fül hegyén mutatkozó s fölfelé erős érként a fül-üregig nyúló dagadt vonalat a seb fölött körülbelől egy ujjnyira kerekvassal, minőt a szíjgyártók szoktak használni, kicsapják. Ez el nem torzítja annyira a szép vizölát, mintha fülét levágnék, és — mint jó hiszemü vadásztól hallottam, biztos gyógymód. De milly csekély mind ez és még több meg sem említett baj azon egyhez, mellytöl vadász és nem vadász egyaránt irtózik — a dühhöz képest. Én úgy tapasztaltam, hogy a düh első jelensége, ha a kutya saját nembeli gyöngébb kan társait megtámadja. Ha a rendesen szelid kutya, különös ok nélkül veszekedővé lesz s meg-