Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-30 / 9. szám

141 kényszeríteni öt, hogy az aprózással felhagyva nagyobb kerületben keressen. A csekély őrizet alatt álló kutya, melly magában is el-eljárdogál vadászni, könnyen esik e hibába. Figyelmeztetnem kell különben a vadászokat, hogy kutyájuk valamelly külön alkalomkor mutatkozó illy eljárását ne tartsák szuszakolásnak. Van ugyanis egy és ugyanazon fajtabeli vadak között (szárnyasokat értek) egy kettő ollyan, melly a többi közül ravaszságra nézve kiválik. Ha már most egy vizsla — legyen szimatolása bárminő — illy kiváló darabra akad, ez kacskaringós futkozása által kényszeríti a kutyát, hogy több izben visszatérjen az első nyomra és ez aránylag kis helyen tüzesen keres, szaglász és nyugtalankodik, körülfut, meg-meg visszatér és el nem hagyja a helyet; tudja, hogy a vad ott van és szilárdon kitart, hogy kikeltse, Illy körülmények közt óvakodjék a vadász kutyáját zavarni vagy épen visszahívni ; ha ez urát követni vonakodik s öt távozni látván, még is visszatér a nyomra és élénken keres, akkor jó lesz a kutya felé közelednünk s a vad kikelését magunknak is elősegíteni. Szintúgy áll a dolog, ha sürü cserjésben vadászunk, ha kiment a vadász belőle s a kutya folyton élénken csóválja a farkát s kijön ugyan a sűrűből, de csakhogy lássa merre van a gazdája, meg újra visszatér, akkor bátran követhetjük, meg lehetvén győződve, hogy a kutya eljárása iránt biztos és mi sem csalódunk. Vannak ugyan vadászok, kik illy körülmények közt időveszteségtől tartván, erővel visszahívják a kutyát; mások azonban — az okosabbak — megmaradnak a kutya mellett, kíváncsian várva, mint végződik majd a vizsla és a vad, e két régi antagonista kölcsönös kijátszása. Szép tulajdona vizslában, ha a nyulat is megállja; ámde ne szoktassuk őt a nyúl keresésére. Ha fürjre, fogolyra vadászva nyulat áll: az jó ; csakhogy meg kell gondolnunk, hogy minden kutya jobban kedveli a négylábú szőrvadat a kétlábú szárnyasnál s ha sokat akad szőrvadra, el találja hanyagolni a szárnyasokat s idővel végkép leszokik róla. Ez különben, bevallom, egyik véglet, mellyben magam sem hiszek ; mert s'aját kutyáimon úgy tapasztaltam, hogy a mit csak apró vadnak nevezhetni, ha utjokba, vagy szaglásuk körébe akadt, egyaránt kedvesen megállták s noha nyúlgazdag vidéken szoktak volt vadászni, nem tagadták meg megállásban nyilatkozó tiszteletöket se a fürjtől, se a fogolytól, vagy sár- és erdei szalonkától. Sőt tapasztaltam magam is, bár nem a magam kutyájával, hogy a vizsla jó meleg időben fogoly csapatra akadt s azt meg is állta. Két három darab felröpült, lőttünk s a vizsla folyvást állt. Ismét kirepült egy, újra lövés s e durrogatásra kiugrik egy nyúl; a vizsla mint tovább állt, csak fejét forgatva lassan egy oldalról másikra, mig így aprónként kiszállt az egész falka s a kutya ekkor indult legjobb kedvvel a lelőttek felszedésére. Csodálatos is valami a vizsla szaglása. Már a fentebbi példából is láthatni, hogy a kutyának tisztán tudnia kellett a még rejtben levő foglyokról, ámbár az imént kiszállt fogoly szimatja csak olly erős, mint az ott levőé, mit akárhányszor tapasztalhatunk, ha a kutyát a más által kikeltett vad helyére vezetjük, hogy ha rövid ideig bár, de hűlt helyét is megállja. Es hogyan magyarázzuk magunknak a finom distinctiót, mellyet a vizsla tenni képes, ha, mint velem történt, a kutya megáll egy