Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-30 / 9. szám

140 Hogy a vizslát rendes teendőin kivül különféle apróbb mesterségekre is tanítják, az gyakorlatnak jó lehet s bizonyosan a kutya értelmisége mellett bizonyít, ámde vizslának, szerintem, nem való és — fölösLges. Korábban említettem volt, hogy a vizslát a fáradság tanítja leginkább engedelmességre. Elmondok még egy módot, melly talán nevetésre bir egyik másik vadászdoctort, de mellynek én gyakran hasznát vettem, mert csodálatosan becsöpögteti a kutyába az engedelmesség azon nemét, mellyet franczia műszóval „rappel"-nek szoktunk nevezni. Sóta vagy vadászat alkalmával, ha fiatal vizslámat kiviszem, mindig néhány kaviccsal látom el magamat s ha a kutya elöljár, füttyentek neki, vagy elkiáltom magam : „Ide"! s egyúttal meghajítom egy illy köveccsel, melly nem képes őt komolyan megsérteni. Ha hívással egyidőben a leezkézést is érzi, csakhamar megtudja a kölyök, mit akarunk tőle s rögtön visszafordúl. Később, ha gazdája füttyét, vagy hívását meghallja, eszébe jut a hajított intés, azt képzeli, hogy már készül feléje röpülni az érzékenyen érintő kavics és siet engedelmeskedni. Illyenkor már a mozdulat, mintha követ vennénk föl, megteszi illő hatását. Igy sétaközben az elhozásra is szépen rá lehet szoktatni. El kell ejteni valami tárgyat, néhány lépést haladni s aztán megmutatva kutyánknak az üres kezet, visszaküldeni őt, hogy „keresse meg." Ezt egyszer-kétszer ismételve megérti a kutya s meg is teszi. Utóbb vadászatról megtérve egy-egy vadat is elejthetünk s felkerestethetjük vizslánkkal, ezt is el fogja hozni s később legnagyobb hasznát vesszük e játéknak; mert vadászaton elő fogja hozni a talált megdermedt vadat s fel fog keresni bármelly tárgyat, mellyet útközben el találtunk veszíteni. A vizslák keresése nagyon különböző. Vannak a mellyek fejőket és orrukat magasan tartva, úgy szólván fogják a szelet és vele a szimatot; vannak ellenben, mellyek mélyen, földszint, apróra keresnek s a legtöbb vadászkedvelö ezt hibásnak tartja. A magasan keresés mindenesetre kecsesebb, de váljon helyes-e a belőle vont következtetés, hogy az illy vizslák szaglása jobb ? még kérdés. Kérdés, mert különböző időben egy és ugyanazon kutya keresése sem egyforma. Meleg időben, magas fűben, vagy egyéb sűrűségben, ha a vad szalad, vagy a sűrű kalászok közt tova síklik, a magasan kereső vizsla zavarba jön, ha ugyan rá nem tér, hogy fejét lehajtva apróra keressen. Alant keresni, a kutyában legelőnyösebb s az okosabbak azt maguk is belátják ; mert van akárhány, melly kölyök korában magasan hordta az orrát s lassan-lassan rátért, hogy e büszke kereséssel fel kell hagynia, ha helyes nyomon akar járni. Ha nagyobb és kedvező a szél, a magas keresésnek meg van a maga előnye s a kutyák ezt is belátják; mert illyenkor az alant kereső vizsla feljebb tartja fejét és magasan keres. Mindent összevetve jobb az alantkeresés, mert természetesebb és mert a nyomozás máskép lehetetlen : mutatja a ragadozó állatok s a kopók nyomozási módja. Azért azonban össze ne tévesszük az alant keresést a szuszakolással. Szuszakol pedig az olly vizsla, melly tizszer is visszatér rosz vagy régi nyomra s nem tud tőle megválni. E tulajdon gyakran nagy hibának látszik, pedig akárhányszor csak a fiatalság s tapasztalatlanság hibája. Ha fiatal a vizsla, a szuszakolás csak kétkedés szimata biztosságában. Ha öregebb a kutya, több figyelemmel kell felette őrködnünk s