Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-10 / 1. szám

11 biztos s ugyan vigyázhat magára, ha elővigyázat nélkül illy majomtelepre tör, hogy fogát ott ne hagyja a rá záporkint hulló kő- és szikladobásokban. Sőt a párducz is méltó ellenére talál a kinőtt hím-chakmában, melly vele akárhányszor csatára kel, megboszulandó a párducz által megfojtott kölykeit. Fiatalkorában fogságba ejtve, könnyen szelidíthető és Levaillant Dél-Afrikában tett első utazása alkalmával birtokába ejtett egy példányt, mellyet Ke esnek nevezett el s útleirásában illy formán említ: „Ez állat — úgymond — nekem gyakran lényeges szolgálatot tett, jelenléte sokszor a legkeserűbb és legbántóbb gondolatokat szakítá félbe, egyszerű, megindító hajlama több alkalommal megakará előzni vágyaimat s tréfás csínjai pompás óvszerül szolgáltak az unalom ellen és ez állat egy példánya vala a Dél-Afrikában annyira ismert páviánfajnak, a chakmának. Igen bizalmas volt és nagyon ragaszkodó ; rábíztam a főizlelö szerepét s ha hottentottáim ismeretlen gyümölcsökre vagy gyökerekre bukkantak, sohasem mertem belőlük előbb enni, míg Kees meg nem izlelé, ha ő falt belőlük, mi is jó izüen ettük; ha visszautasítá, mi hasonlókép cselekedtünk. „Páviánom főkép egy tulajdonnal bír, melly őt az alsóbbrendű állatoktól megkülönbözteti ; nyert ugyanis a természettől egyenlő mértékben kiváncsiságot és falánkságot; étvágy nélkül is mindent megízlel mit eléje raknak, és szükség nélkül mindent megtapogat, mi eléje akad. Keesnél különben még sokkal becsesebb tulajdonságot kelle tisztelnem: legjobb és leghűbb őröm vala ; éj vagy nap rá nézve ruindegy volt, a legtávolibb veszély azonnal felébreszté őrködését és lármája s mozdulatai sokkal hamarább árulák el a veszélyt, mintsem legéberebb kutyáim észrevették volna, hogy valami különös történik. És e különben olly vigyázó őrök annyira szoktak hangjához s annyira függővé lettek ösztönétől, hogy önkötelességiiket csak hanyagul teljesíték s táborunk őrzése helyett, a legnyúgalmasban alvásnak engedék át magukat; alig hogy lármát ütött a majom, azonnal talpon volt a kutyák egész falkája s azon irányban indúlt, a honnan taglejtése szerint a veszély fenyegetett „Gyakran magammal vittem vadászatra, hol útközben azzal mulatott, hogy fákra mászott, gummit keresendő, mellyet szenvedélyesen szeretett; néha megtalálta a vadméhek rakta sejteket s jóllakott; de ha se gummi se méz nem találkozott s kezdte őt bántani az éhség, igazán nevettető s mulattató jeleneteket volt alkalmam szemlélhetni. Becsesebb csemegék hiányával ugyanis gyökereketj keresett s nevezetesen egy faját, mellyet a benszülöttek kameru-nak neveznek s ő nagyon szeretett, de mellyet szerencsétlenségére magam is olly kellemesnek és üdítőnek találtam, hogy gyakran megfosztám találmánya birtokától. Ezért megharagudott s eltitkolásaért kifejté a ravaszság és csalás minden talentumát. Ha a kamerut tőlem bizonyos távolságra találta, azonnal falni kezdé a nélkül, hogy elébb szokása szerint meghámozta volna; e mellett minden mozdulatomra ügyelt s többnyire megette már a gyökeret, mielőtt elértem volna; némellykor azonban mégis hamarább vettem észro s ekkor széttörte a gyökeret s pofazsebébe tömte, a honnan azt gyakran kivettem a nélkül, hogy haragot vagy bosszúállást tanúsított volna azért, a mit bizonyosan nagy igaztalanságnak tartott. A gyökerek kihúzására igen elmés módhoz nyúlt, mellyet gyakran sok kedvvel szemléltem. Míg a leveleket fogával tartá, a földet ujjával ka-