Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-10 / 1. szám

12 parta föl a gyökér körül s fejét lassan hátra vonva, úgy húzta ki a gyökeret, melly ritkán tört el ; de ha ez nem sikerült, az előbbi modorban fogta meg a levélcsokort, lehető közel a földhöz és bukfenczet hányt, mire a kameru majd mindig kiszabadult a földből. „Ha e csatangolás közben fáradni kezdett, komikus volt nézni, hogy kutyáim egyikének hátára ül, kényszerítvén őt gyakran, hogy órákig hordozza. A falka egyik derék kutyája azonban saját fegyverével győzte le a majmot, t. i. ravaszsággal és fogással. A mint Keest a hátán érezte, azonnal megállt s a helyett, hogy iparkodott volna őt lerázni, minek sikertelenségéről tapasztalás által meggyőződött, csodálatos megadással és elszántsággal merev maradt, míg egész csapatunk elvonúlt mellettök. IUy módon iparkodott egyik is másik is egymás türelmének végére járni, míg csak majdnem szem elöl tévesztettek bennünket, a mi különben a kutya elszántságára semmi befolyással sem volt, melly, hogy igazságos legyek iránta, csodálatos szilárdságot tanúsított; Keessel nem így állt a dolog, ö félve látta nőni a távolságot, nem remélhetvén, hogy ellene szándékát most már könnyebben megingassa, mint kezdetben. Erre igen komikus és mulattató jelenet következett; Kees leszállt s mind a kettő sebes futamban rohant a csapat után, mi alatt különben a kutya, melly a majom ravaszságában souk sem bizott, folyvást szemmel tartá és nehogy újra felüljön, mindig maga előtt bocsátá. „Más tekintetben teljes uralmat élvezett a majom a kutyafalka felett, mellyet kétségkívül magasb fokú ösztönének köszönhetett, mert az állatoknál csakúgy, mint az embereknél, többnyire előnye van a ravaszságnak és cselnek a testi erő frányában. Csak faláskor tanúsított Kees roszakaratot irántuk, s ha e fontos foglalkozás közben valamellyik inkább közelített, csakhamar megtanítá egy jókora pof, hogy tiszteletteljesebb távolba vonúljon, és csodálatos, egyikök sem merte ezt rosz néven venni, vagy épen megboszúlni. „Nevezetes volt ez állat magaviseletében, és a mit soha meg nem tudtam magamnak magyarázni, hogy a kigyók után a maga fajától irtózott leginkább, — talán rokonszenvem lehető vetélytársát féltette, de lehet, hogy megszelídítése is korlátolá a szabadban megélhetésre szükséges képességét. Megjelenésükkor nyilvánuló borzalma ellenére mégis soha sem hallhatta a vad páviánok vonítását az erdőben a nélkül, hogy ne felelt volna nekik ; de alig hogy hívására közeledtek, irtózva és minden tagjában remegve ember kísérői karjába veté magát. Illy alkalmakkor nehéz volt őt magához téríteni s csak húzamosb idő után nyerte vissza nyugalmát. „Mint minden majom, ő is javíthatlan volt apróbb lopásokra nézve s ha angol, régen elitélik vala Old Bailey-ben s küldik Botany-Bayba; minthogy azonban szabadon született afrikai volt, melly megnevezést a telepesek leginkább szeretik, büntetlenül követte el rablásait, legfeljebb a közvetlen fenyítés kikerülése miatt szökött néhány órára az erdőkbe. Csak egy alkalommal maradt el egész éjszakára. Déltájban lehetett és épen zöld borsó volt tányéromon, midőn valamelly előbb sohasem hallott madár kiáltása hangzott és vonta magára figyelmemet, fogtam tehát fegyveremet s mentem azt fölkeresni. Valami egy negyedóra múlva visszatértem a madárral ; de azalatt Kees délebédemmel együtt eltűnt, noha épen előtte való estve