Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-10 / 1. szám

10 sem tett — Országos kihívást mer tenni, kinél pedigTnég a tudatlanság gyarló mentsége sem számítható be •— ezt ítélje meg a részrehajlatlan olvasó közönség. Azonban minden agárnak megvan a^maga nyúlja s így a Nadányí Imre Dáma kutyája is megtalálta a magáét a harmadikban. Ezen nyúl az úgynevezett piifeteg nyulak közül való volt, mellynek az a megismertető vonása, hogy soha se vesz semmi irányt, hanem a merre a kutya vágja, arra fordul. Minthogy e hajtáshoz nagyon közel estem, azon jeles tulajdonát is fedeztem fel a Dámának,S melly et talán tulajdonosa szerénységből elhallgatott, hogy ezen kutya^calculál és calculusa nem is csalta meg, mert végre addig oldalozoít, hogy" a Csipke a szájába vágta a nyulat és azt kényelmesen fel is nyalábolá. Ennyit és ezeket mind a magam mind a nagy közönség iránti kötelességből tartozom megírni; a czikkiró úrnak pedig kijelentem, hogy ezen ügyet részemről irányában végkép befejezettnek tekintem *). Nadányi Mihály. A c h a k in a. A Dél-Afrikában honos majomfajaknak talán legszámosbika a chakma, melly név a hottentot t'chackamma szótól származik. Voltaképen válfaja a páviánnak, még pedig jóformán a legnagyobb, mert magassága fölér egy mészáros kutyáéval, erőre jóval felülmúlja. Társaságban él és a déli természet buja növényzetében, valamint különféle rovarokban sőt hüllőkben is bőven talál táplálékot. Eleven fürge állat, melly festői csoportozatokban heverész a magaslatok szikláin, sütkérezve a déli nap forró sugaraiban, vagy az erő természetes kecsével mászkál, himbálódzik és csüng az e sziklák részeiben gyökerező vad szőlők és egyéb venyegék indáin. Van úgylátszik érzéke a természet szépségei és a nagyszerű kilátás bájai iránt is, mert órákig elül az említettük bérczeken, letekintve a tájra s csodálattal szemlélve az utazók csoportját, melly a távolban elvonúlva élénkíti a tájat a nélkül, hogy csendes nyugalmában zavarná. A fegyver horderejét különben eléggé ismeri és tudja magát távol tartani az ott lakó európai vagy a benszülött vontcsövétől. Ez utóbbinak kutyája esküdt ellensége a chakmának s mondják, hogy az úgynevezett kapkutya semmiféle vadat sem támad meg dühösebben, mint épen a chakmát, bár veszélyesb ellennel alig küzdhet meg, mert szerencséje, ha életben menekül a csatából, mellyben a majom éles fogain kivül majdnem emberi ügyességű kezével is meg kell küzdenie. A megtámadott chakma ugyanis vagy az eb nyakán lévő üteret hasítja el, vagy farkánál fogva emeli levegőbe s jól megforgatván csapja a sziklához, melly esés ha halálra nem sújtja az ebet, bizonyosan elveszi a kedvét minden további támadástól. A chakma megtámadása ellen különben a neki alkalmatlankodó vadász sem *) Részünkről, e lapok hasábjain szintén bevégzettnek tekintjük ezen ügyet, annál inkább, mert valamint a „pontos leírást szókihagyás nélkül" csak a czikkiró határozott kívánatára, úgy e választ is csupán az „audiatur et altéra pars" méltányos elvéből kiindulva közlöttük — s méltán tarthatunk attól, hogy a további i r o 11 agár-polemiák ép olly kevéssé vezetnének eredményre, mint ama szóbeliek, mellyek néhol egy egy agarászat utáni estén folynak. S z e r k.