Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-02-20 / 5. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. Péntek, február 20. 5. sz. Hetedik évfolyam 1863. Kaukazusi vadászatok. (Lásd 2-dik szám.) A ló haladása e mindenféle kúszó növényekkel elbonyolított bozótok közt olly szaggatott és szabálytalan, hogy bármi kevés biztossággal is nagyon nehéz lőni; szükséges ezért, hogy a ló a vadász akaratához képest a legkisebb mozdulatra vagy jeladásra megálljon s erre már sajátlag idomítva legyen. Nagy üggyel bajjal hatolunk előre; a nap függőlegesen lövelli fejünkre izzó sugarait; a hőség tikkasztó. —Millió szöcske zizegi körülünk egyhangú danáját s csak akkor hallgat el, midőn lovunk lába alá kerül. Időnként egy egy karvaly emelkedik fel előttünk; szárnyai gyöngék még, farka legyezőszerü, nyakát elnyiijtja s hallatlanúl erőlködik kiemelkedhetni a rejtadó növényzetből. Akár kézzel is elfoghatnék, de nem törődünk vele s még szerencse, ha a szegény megriadt madár nedves nyomot nem hagyott lovunk szügyén. Tovább haladunk s egy haris vagy fürj kel csaknem a reá tapodott pata alól; vagy egy egy falka fogoly rebben fel siestájából a vadász által annyira ismert csattogással, hogy néhány lépésnyire ismét lebocsátkozzék. A hőség növekedik , a torok kiszárad , de az idő drága s nem akarjuk ezt forráskereséssel vesztegetni. A levegőben egy csomó smaragdszinü szitakötő röpkéd körülünk, azzal az egyhangú zsongással, melly hosszú tél után először hallva szinte kellemes. A síkon délibáb merül fel s folyamokat tavakat teremt szemeink elé, mellyeknek körvonalai a siírü ködpárázatban elmosódnak — midőn egyszerre zörren és megnyílik a tövér növényzet, pompás baköz veti fel magát belőle s minden pillanatban el elbukik a magas füoczeánban , hogy ennek felszínén líjra és újra mutatkozzék háta és hófehér fara. 5