Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-20 / 35. szám

552 dőre szorítkoznék; de még sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve a városnak a hegység alján fekvő szőlei, mert tavasszal a szőlőtő gyenge hajtásaira ismét falkaszám jelennek meg a szarvasok s a munkás polgárok hosszas fáradozásának gyümölcsét gyakran egy éjen át letépik; ezen ízletes eledel pedig annyira fokozza merészségüket, hogy néha egész a város falaihoz bebarangolnak s történt már, hogy egy szarvas a városba is hajtatott, hol szegénynek merészségeért halállal kellett lakolnia. Illy körülmények között természetesen a vadászatot bérbe adni felette bajos volna, de majdnem lehetlen is, miután a bérlőnek évenkint 8—9 ezer forint s talán a körülményekhez képest több vadkárt is kellene fizetnie s így a városnak —• miután ez ép úgy, mint egyes birtokos, a vadászatért áldozatokat nem hozhat — nem marad egyéb hátra, mint gyakori vadászatok által a fővadat a mennyire lehet visszariasztani a Pálffy család erdőségeibe, hogy a kártételnek csak némileg is eleje legyen vehető. Uly sajátszerű körülmények forogván fenn, elmondható, hogy talán egész Európában nem találni olly helyet, hol a szenvedélyes vadász, kit sorsa fövaddal bővelkedő birtoklatokban nem részesített, vagy ki vadászszenvedélyének idegen vadastéreken többnyire nagy költséggel járó kielégíthetésére, a szükséges „nervus rerum"-mal nem a legpazarabban van felruházva — olly kellemesen és kielégítőleg vadászhatna, mint Modor városának hegységeiben; mert menjen bármelly szenvedélyes vadász a rendes vadászati idényben vagy a téli hónapokban Modorba s azonnal akár hajtókkal akár barkácsolva vadászhat és lőhet, ha kedvez néki a szerencse, fővadat, vaddisznót és őzet annyit, a mennyit akar; azonkívül pedig novembertől kezdve karácsonig részt vehet a minden héten kétszer tartatni szokott haj tó vadászatokban. Ezen hajtó vadászatok a vad szép létszámánál, összevágó rendezésüknél, de már maga a vidék regényességénéi fogva is nagy élvezetet nyújtanak. Majd óriási —s talán egykor a tengeri hajók fedélzetén mint árboczok a nemzeti lobogót büszkén hordozandó '— fenyők alatt állva, majd az idők vasfogával gúnyosan daczoló sziklafalak mellé húzódva figyel a vadász, ha nem hallja-e a hajtók fakopogatásai elöl szökő szarvas törtetését, vagy a néha-néha elörofögö vadkan agyarainak csattogásait; —• s im az erdő rejtelmes sötétéből majd egy öreg suta, majd egy agancsár ötlik elö kémlelő fővel, majd egy deli őzbak száguld szélsebesen fel a hegyhátnak, majd „róka koma" czipeli ki bundáját a sűrűből; azonközben dördülnek a fegyverek s a hegyek viszhangja tompa morajjal hirdeti a dermedő szarvas végperczét; végre mindig (közelebb jön a hajtás — már a hajtók is láthatók — a fegyverek elnémúlnak s az erdő csendje ismét helyreáll; kinek pedig kedvezett a szerencse, örömtől sugárzó arczal áll elejtett vadjánál, mig az, ki mitsem hallott vagy látott, búsan ballag odább állásáról, kíváncsi szemekkel közeledve szomszédja felé, megtudni váljon fegyverének dördülése nem volt-e csupán Dianának tett üres tisztelgés. E közben a hajtók is kiérvén a vadászvonalra, az egész társaság összejön s lövésekről számadás és az elejtett vadak iránti intézkedés megtétele után, gyorsan halad az egész vadászvonal ismét hegynek-völgynek fel-alá, mig egyszerre a hajtók eltűntek, a vadászok pedig felállítvák s a főerdész kürtjének rivalgása új hajtás kezdetét hirdeti. Igy váltja fel egyik hajtás a másikat, igy múlnak el a perczek, órák repülve, mig végre az áldozó nap sugarai a hegyek ormaitól is búcsút véve, nyugalomra intik a vadászt s a vadá-