Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-10 / 34. szám

Gróf Batthyány házmér t. v %1 (Sportjellemrajz). E lapok terén a nemes grófnak csupán vadászati élményeiről lehetvén szó: az ezekről szóló adatok összegyűjtésével és közlésével kegyelete adóját rójja le e sorok írója, ki e gentleman sportsmannek a verőfényes napokban és borús időkben egyi­ránt hü kiséröje volt. Gróf Batthyány Kázmér neve említésére az emlék rögtön elénk idézi a férfias daliás alakot, melly a vadásztéren ép úgy, mint a közéletben, kivált a többi közül s annak tűnt fel, a mi valóban volt: tetőtől talpig gentleman. Sportsman a szó teljes értelmében, s mind a mellett liogy gyenge szeme a vadászatban nagy hátrányára volt: bátrabb lovas, a kinek szive jobban helyén lett volna, soha sem lovagolt falka után. Szemén mindig üveget viselt, de falkárja oldala mellől soha sem maradt el, ki aztán lovaglás közben mondta el neki, miképen működnek a kutyák, mellyik vezet, hol érkeznek akadályhoz, minemű ugrást igényel ez vagy az — és soha sem hiány­zott benne a kellő határozottság a túlparton lehetni. S ép e korlátlan bátorság, melly­hez később sok gyakorlat is járult, tette öt nem köznapi lovassá; mert megjegy­zendő, hogy a falkás vadászatot későn kezdette s kezdetben épen nem volt az, mit az angol „an acomplished horsemannek" nevez. Első vadászidényét 1844 ben élte tíz pár nyúlkopóval, mellyek nagyobb részt az eszterbázi ebólakból kerültek s John Craggs nevü lovásza felügyelete alatt állottak. Ezen első idény befejeztével a gróf Angliába küldött húsz pár új kópéért s mialatt e bizományában az illetők eljártak, ő maga új ebólak építtetésével foglalkozott s ezek elkészültével H. Róbertet, ki akkoron Eszterházán ostorász volt, fogadta falkárúl. E második év nyarán a gróf folyvást falusi lakán s vadászati terveinek élt, egy napot se mulasztván el, hogy istállóit meg ne tekintse, jó csomó czukorral zsebében ked-

Next

/
Thumbnails
Contents