Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-11-10 / 31. szám

495 Jul. 11-ikén. — Jó sükerrel vadásztunk; derekasan pusztítottunk a szarvorrúak, bölények és gnu-k között. Amaz elsőkből lőttem egy tehenet egy éves borjával együtt, a tanyától néhány mértföldnyire nyomában jártam s az első lövésre elejtettem. Láttamra a borjú tovább futott be a bozótba, de én tudván, bogy nemsokára visszatér anyjához, egyideig ott maradtam rejtekben; kibújván, bogy ellenségem után leskelődjem, nagy bámulásomra úgy találtam, bogy mindketteje elinalt. A véres nyomon utánuk indúltunk s mintegy két mértföldnyi távolságban Uncab rájok akadt egy kis bokorban. Rejtekükhöz közeledve megpillantottam az anyát, melly nehezen lélegzve hevert ott s nyilván halálosan meg volt sebesítve, borja mellette állott. Hogy megszabadítsam kínjaitól, még egy golyót röpítettem mellébe, mire hirtelen fölpattant, nagy bajjal ugyan, de úgy látszik gonosz szándékkal. En egy fa mögé állottam. Mindkettő megrohant, még pedig két oldalt, szerencsémre a borjú jóval előbb. A mint ez mellettem elbaladt, kissé hátra léptem s balcsövem tartalmát vállába szállítottam. A tehén alig czammogott, még is két golyót kapott még, mielőtt elbukott. A nap leszállóban lévén, ott hagytam a nélkül, bogy szarvát levágtam volna, sőt még a kaffereknek sem engedtem meg kedvencz falatjaikat leszelni. Késő értem haza s nem a legjobb kedvben. Alkalmasint zokon vették, hogy nem falatozhattak a tehénből s borjúból, kivált pedig az utóbbiból, s a sötétben a lehető legroszabb ösvényen vezettek azon ürügy alatt bogy eltévedtek. De a jó estelinek villanyos hatása van, utána vigan, pezsegve indúl meg a beszéd, mindenki meglévén elégedve magával s nem érezvén az apró gondok nyomását, mellyek a társas életben éjjel nappal köröttünk zajonganak. Jul. 12-ikén. Ma reggel meglátogatván régi ellenségemet, két egymást fojtogató vén oroszlányt találtam ott; bokor mögé rejtőzve egyenest közéjük durrantottam, nyilván sikertelenül, mert egy kis darabra elügettek, aztán nyugodtan megbámúlva bennünket, a legközelebbi cserjésbe húzódtak. Később egy derék tehenet lőttem, mellynek szarva hosszában meghaladta a négy lábat, meg egy vén bölényt, melly nem akart tőlem tágítani. Társaim'még szerencsésebbek voltak s egy pár komoly összeütközést éltek meg a bölényekkel. Jul. 13-ikán (vasárnap). Ma semmi vadászat. Az idő pompás. A táj mindenfelé vad, gyönyörű, nagyszerű. E bérez magaslatokon tanyázva több mértföldnyi kerületben látjuk az elterülő vidéket, hol a szem minden irányban begygyel-völgygyel, erdős zugokkal s meredek hasadékokkal találkozik, a távolban pedig a táj fölött uralkodva a nagy Bambo-t pillantja meg. A mély folyam félkörben övedz minket, partjait óriási fák lepik, buja őszi lombozatuk tisztán tükröződve a méltóságosan kanyargó folyóban, hol százával látni az alligatorokat, mint megannyi úszkáló fatörzset, vagy a mint esetlenül a part homokjában sütköznek. Vasárnap este van, pihenés napja; a nagy fénygolyó erősen hanyatlik a láthatár felé. Mindnyájunk szeme az alattunk elterülő térségre szegződik. Milly látvány ! Ezernyi meg ezernyi gyönyörű gazella legelészik ott gulyákban, s élesen kiválik közülök a pallah, a quagga meg a gnu. Messze jobbra másik halmon a magányt kereső koodo látszik, magasan fennhordva nagy, tekerödzö szarvait; alúl pedig a balom töv ében cserjés patak szélén