Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863
1863-11-10 / 31. szám
f 1 494 Vadász-kirándulás az Amazvazi területére, Dél-Afrikában. (Folytatás). Julius 8-ikán. — Társaim czélba vettek volt egy pompás szarvorrút; mind a ketten elhibázták: egyet fordult s nagy vágtatva robogott el mellettem. En útközben megajándékoztam öt kétcsövű fegyverem tartalmával : de ennek daczára bőszülten rohant mintegy 500 yardnyira, akkor aztán felbukott. Mire hozzáértünk, egészen meg volt meredve. A kafferek tüzet gyújtottak s bordáiról egy pár falatot szedtünk reggelire. Közönséges halandó elámúlna rajta, milly csinos adagot bir egy vadász elpusztítani. Későbben a nap folytában még egyet hurczoltunk haza, mellyet Agnes lőtt volt, azonkívül még három bölényt, mellyek egyike Tunis áldozata, valóságos szörnyeteg volt terjedelmére nézve. Este visszatértünkben közös találkozónkra három szarvorrú rontott ki a sürü r bozótból. En nyomban rásütöttem balcsövemet a vezetőre s épen a második lövésre készültem, midőn Stearman (egyik gyarmatbeli kedvencz kafferem, kit sürgető kérésére nem régiben tiszteltem meg puskával) a pillanat hevében tüzelt — golyója kalapomat suhintotta s miután az efféle haleset már másodízben fordúlt elő, kedvetlenségemben visszahelyeztem öt többi társai rendjébe. .Jul. 9-ikén. — Az öreg hollandi ránk üzent ma reggel, menjünk segítségére, s hurczoljunk tanyánkra egy fiatal szarvorrú borjút, mintegy két mértföldnyiről. Az anyját meglőtte volt, s a borjú ideiglenes távollétében következő hadi csellel élt. Négykézláb a cserjébe csúszván, az anya lába alá rejtőzött, mellyliez szíjat kötözött volt, ennek másik végét hurok módjára kötötte meg s midőn a borjú visszatért, fejére vetette. Ez rögtön előre ugrott de hiába, le volt már fogva. Illy állapotban találtuk s ott is háltunk az éjjel, de a vad kutyáktól meg sakáloktól csak nagy üggyel bajjal birtuk megóvni. Oreg barátunk nyilván rettentő módon vérengzett távollétünk alatt. Nagy mennyiségű outehmalla környezte öt oda érkeztünkkor, mit a zulubeli kafferek szolgáltattak volt neki, mert megjegyzendő, bogy most a Zulu tartományban vadászunk. Éjszakánk nagyon vig volt, az ének is járta erősen. A következő napot csaknem egészen igénybe vette a borjú hazahurczolása, ki elöl fogta, ki hátúi, hogy kárt ne tegyen bennünk, mert olly vad mint egy bengáliai tigris. A mai nap berekesztéseül néhány szarvorrút lőttünk, öreg barátunk pedig egy „k o o d ó"-t a tanya helyéről. A Stresiceros kodo (a hollandiaknál k o o d o, a kaffereknél c a c a és chongalolo) mintegy négy-öt lábnyi magas és nyolcz lábnyi hosszú. Méltán nevezték öt el faja „fejedelmének." Egyik legbátrabb s igen értelmes vadász azt mondja: „a többi antilope derék, kecses vagy különös, de a magányt kereső koodo csaknem királyias." Szine hamvas-szürke, kékbe játszó, hátán s oldalán keresztül fehérrel csíkozva. Sörénye takaros, csigamódra kanyarított pompás szarva arányos s a vén bikánál gyakran a három lábat is meghaladja. A bikák jobbára magánosan barangolnak, s minta jávor, bérezés, köves tájakon. A tehénnek nincs szarva s ezek kis csordákban együtt legelésznek.
