Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-01-10 / 1. szám

2 töredékeket közlött „Erdélyi régibb és közelibb vadászatok és vadak" czimü emlékirataiból; ki a Vadászlap legbuzgóbb pártolóinak egyike s kérésünket most sem utasítva vissza, új év napjára ismét egy „töredékkel" köszöntött be szerkesztőségünkhöz, mellyet, szives engedelmével, esetleg épen a fönebbi „Visszaemlékezések" czím alá foglalhatunk. Mielőtt kopászataink , agarászataink , vizslászatunk s az éber figyelmű túzok rászedésére ereszkedném, éji lesjáratainkat szándékom vázlani : mint a mellyek a vadászati szenvedélyek közt, a mindég felfeszített figyelem ébersége miatt, kitünö helyet foglalnak el. — De a mellyek egyszersmind a vadász sportok sok különböző szinezetei közt csalhatatlanúl legtöbb kitartást, sőt valódi szerzetesi béketűrést igényelnek. — Több vadásztárst ismertem , kik egy-két éji les után magokra keresztet vetve minden szentjeikre hivatkoztak, hogy illy unalmas s a végén eredménytelen tréfába nem elegyednek. Jól is teszik ha szavoknak állnak, csak hogy aztán igazi vadászembernek ne kereszteljék magukat. — Mert az illyen — de a kit nem minden bokorból szöktetsz ki — unalmon, hiusult reményen mind tul teszi magát, még pedig fogyhatatlan jó kedvvel. Zivataros hideg éjen órákig mozdulatlan viraszt, néha mély havon, többször a nélkül hogy vadat bár láthasson : s ha nagyon ritkán fegyvere elé is kaphatja, a sötétség miatt jól alája vagy melléje durrant : de azért türelmet nem veszt, másszor szintolly vigan s jó remény hevélyei közt áll be a süríibe. Magam is ez utóbbiak közé tartoztam, mindössze is nagyon ritkán boldogultam, de azért kedvet s türelmet bizony még se vesztettem. Itt azonban megjegyzem, hogy csak is kártékony vadra, medvére, vadkanra s farkasra , de szelid vadra soha, mint a mellynek , az egyszerű pecsenyéjén kivül, jóval nemesebb hivatása van : s azért észlelő vadász a szelid vadra irtó pusztitó háborút soha sem is tart. Péter öreg birkászom panaszára, hogy a farkasoktól mostanság nincs nyugta s minden éber figyelme mellett fényes nappal is elkapkodják toklóit — megvigasztalám a jó öreget, hogy vonczoljon be egy illy megszaggatott toklót a tanya alatti mély árok fenekére s én majd lest állok reá. Valóban bámulni lehet, hogy erdős hazámban bár egy birka is épségben maradhat s nem lesz a dúvad áldozatja. Mert birkaaklaink és legelőink rendesen távol a helységtől, sürü erdők közepette vannak , többnyire keskeny s hajlós helyre szorítva , hol a birkász ritkán láthatja egész nyáját. — S ha ez bár pillanatra elszunyad vagy figyelmét téveszti, azonnal vége a nyáj egy részinek. Annál fogva készséggel ismerem el, hogy az erdélyi pásztoremberekhez hasonló, éjjel nappal éberfigyelmüeket soha se ismertem. Vecsernye tájt kiballagtam a mély árok fenekén kitett csalétek közelébe. Birkászaimnak előre meghagyván, hogy ha fegyverem durranása elhangzik, azonnal ereszkedjenek le hozzám. En pedig a teli hold fénylő világán több óráig csendesen viraszték a terebélyes bükkfához lapulva, ollykor a farkast, szokott fülsértő hangján, meg is hiván. De legkisebb nesz nélkül telt el az éj. Más nap jobbkor kimentem, naphaladotta már leshelyemen ért. De várakozásomban hasonlólag csalatkozva, harmadnap még korábban álltam ki az őrszemre. Ekkor már ficzkósabban járta. A