Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-05-20 / 14. szám

225 roppant terjedelme, áthatlan sűrűsége s a hajtás nehézségei miatt kevés lökető. Van itt farkas, vadkan, szarvas, róka, erdei szál onka, tengeri és erdei nyúl, az erdő szélein veres fogoly, fürj s a maga idejében so k szalonka és más szárnyas vad. A helyet, hol sátorunkat fölütöttük, Na da Herrnosa-nak nevezik, itt néhány kunyhó is állt, honnan vizet kaptunk. A helyet kalauzunk, egy öreg római katona választotta, ki első Napoleon idejében is szolgált s valami keveset tudott a vadak természetéről, de sokkal többet azok megkészítése módjáról. Hozott magával pár lehető legkisebb vizslát is. Hadjáratunk általános jellemmel birt; egyaránt voltunk készek vaddisznóra vagy tengeri nyúlra, madár, puska és vontcsövű fegyver, kutyák és hajtók álltak rendelkezésünkre. St. Roque-tól a tanyáig többen lődöztek közülünk s igy ebédre különféle és sok kemény husú foglyot és fürjet ettünk. Es itt meg kell említenem a spauyolhuni fürj különös jó ízét. Angliába a vándor fürj fáradtan, kimerülten érkezik, és soha se hizik fel eléggé; de a Spanyolországban nevekedett s Andalúzia nevével dicsekvő fürj kövér mint az ortolan és jobb mint a haris. Következő nap meghajtottuk az erdőt s e végre bajtókat fogadtunk, kik többnyire tetőtől talpig fegyverezve voltak. A hosszú escopeta, azaz, egycsövű puska volt kedvencz fegy verők, melly szétpattanással fenyegetett, s a töltés, mit bele tettek, Armstrongot is elrémítette volna, Göbecs, ficzkó, golyó, vágott ón, minden össze volt abban keverve. Egy kis epizód is történt. Volt köztünk egy spanyol DOD, ki hatalmas Nimród hírében állt. Egy kérdezősködő természetű angol megakarta tudni ezen úrtól, minő szerencsét várhatunk a mai hajtástól. -— Meg van ön győződve, Senor Caballero, hogy farkas is akad ? — Múlt héten lőttem egyet! (Később a bőrt is megmutatta, mellyet spanyol hanyagsággal rothadni hagyott). — De hát millyen a farkas ? kérdé az angol, mert ő — úgymond — soha se látott ily vadat, csak festve. — Szürkés barna állat, kissé nagyobb mint a kutya s járása lassú nehézkes ügetés. -— Váljon látunk-e ma? — Egynél többet! volt a biztató felelet. Félórával később állásban voltunk, a hajtók közt nagy zaj és lődözés folyt. Angol honfitársunk mohón leste a jó szerencsét s fegyverét készen tartva, egyszerre szürkés barna állatot lát maga felé ügetni, melly meglátván őt egész emberi méltóságában, megfordult. — Emberségemre ez farkas! kiált az angol tiszt; fegyvere durran, és a spanyol Don legjobb kutyája úgy elterül, mint Julius Caesar. — Ne neked farkas! jegyzé meg az unatkozott. Kevéssel később erős vadkan nyomára jöttek a hajtók, s mondák hogy olyan mint egy szamár s olly vad mint egy tigris. Sikerült egy sűrűségbe terelnünk, honnan vagy puskavégre kijönnie, vagy a lövést helyben bevárnia kellett. Nekem pompás állás jutott s már hallottam a vad csörtetését, a mint a hajtók előbbre baladtak. Hirtelen minden elcsendesült. Készen álltam vontcsövű fegyveremmel, de a vadkan