Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-05-20 / 14. szám

224 Vadászat Andalúziában. Elbeszélésünk Gibraltárban, a déli laktanya éttermében veszi kezdetét, délelőtt tizenegy órakor. Ó felsége egyik ezredének tisztjei derekasan reggeliztek, mindnyájan különféle könnyű öltözetben, kivéve a segédtisztet, kinek veres kabátja végig be volt gomb olva, s egy polgári jó barátot, ki annyira unatkozott, hogy ez a baj az egész világon át üldözte öt. September közepe táján Gibraltarban úgy szólva rezgett a forróság. A gyakorlatokat, a mennyire lehetett, napfeljötte előtt végeztük ; s igy hosszadalmas, tétlen, egyhangú napokat éltünk, mellyek felülmúlták bármely vidéki állomás vagy irlandi szolgálat unalmait. — Mit fogsz ma tenni Péter? kérdé egy tiszt főnökétől. — Ha valahol máshelyt volnánk, azt mondanám, hogy az ettől vagy attól függ; minthogy azonban itt semmit függővé tenni nem lehet, halározottan felelem, hogy megeszem ezt a rostélyost, aztán hírlapot olvasok, pipázom s valószínűleg aludni fogok, míg elég hives lesz, hogy az Alamedára lovagolhassak, ott a zenét hallgatom, aztán felöltözöm, ebédelek, sok piros bort iszom, és whistezek hajnalig. Valóban tevékeny és üdvös életmód a végre, hogy jó polgárrá, sőt hogy jó katonává tegyen, de rettenetes egyhangú. — Péter, nekem egy ötletem van. , — No ezt már szeretem; remélem elég életrevaló, hadd halljuk ! — Tegyünk egy kirándulást, s vigyük magunkal az „unatkozottat" is vadászni. — S hová mehetnénk ? — A corki erdőbe. — Es mit ölünk ott? — Időt mindenesetre — talán vaddisznót is. És igy, bár korán a vadászidényre nézve, engedélyt kértünk, s egy forró septemberi nap hajnalán kiindulva, Spanyolország erdőségeihez, vagy legalább ezek egyikéhez értünk. Jóllehet csak néhány napi'a szándékoztunk kirándulni, s eredményhez sem igen volt reményünk; még is úgy felkészültünk, mintha ös rengetegekbe kellett volna utaznunk. De szükséges is, hogy a vadász ember itt magával hordja készleteit és házát, mint a hangya és a csiga. A sátorral, fegyverekkel, és élelmi szerekkel egész sor öszvér jelent meg. Vannak ugyan korcsmák Spanyolországbao, de ép oly állapotban, mint Don Quixot korában; ha kérded: „Mi van enni?" mindig az a felelet: „a mit magával hozott ön!" Aztán első emeleti istállóféle szobában alhatol, ha tudsz ; a földszint az öszvérek foglalják el. A bolhák, a fokhagyma- és olaj-illat, a káromkodások hol suttogva, hol hangosan s végre a dugárusok és utónállók! — szóval angol vadásznak sokkal jobb sátor alatt tanyázni. A corki erdőség csak kis lovaglás az erődtől s az őrségi tisztek kedvencz mulatóhelye ; ide szoktak járni, hogy a lombos tölgyek árnyas terein legeltessék szemeiket. Legtöbb itt a tölgyfa s közöttük a sok ezer olajfa, mint megannyi kisértet, mellyeknek szürke körrajza éles ellentétet képez, a folyondároknak helyenként buján tenyésző zöldjével. Az egész nagyon tömött erdőség s benne sok vad lehet, de