Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

174 volt, fejét fölemelte, keményen fujt s ezzel aczél izmait egészen kinyújtva, dühösen vágtatott. Néhány perez alatt utóiértem a vadat, melly még mindig futott s a jobb kengyelbe nehezedve revolveremmel lelőttem. Kimúlása rögtöni volt. Képzelhetni bámulásomat, midőn megismertem, hogy a vad, melly engem annyira felizgatott, se Saigagne, se valami hoszszú farkú állat, mint elébb gyanitám, hanem egyszerűen egy baköz. Igaz ugyan hogy roppant nagy s kivételesen setét szinü, agancsa pedig csaknem fekete volt s tíz ágat számlált, s az mit farkának gondoltam, ballába volt szegénynek, mellyet ellőttem s melly futtában utána lógott és olly járatlan vadász előtt, a millyen én voltam akkor, könnyen ugy tűnhetett fel, mintha farka lett volna. A legnagyobb bak öz volt mit valaha láttam, akkora mint egy négy éves dámvad. Le töröltem a sebvért s kivetvén belső részeit, a vadat nyergem megé kötöttem. Megnéztem órámat : fél négyet mutatóét. Ez utóbbi foglalkozás sok időt vett el, mert valami patak mellé kelle vonczolnom , hogy kizsigerelhessem s csak épen a szükséges idő maradt még fel, hogy ügetve haza érhessek, miután tanyámtól mint egy húsz werstnyire voltam. Újból lovamon ülve vizsgálgattam magam körül a térséget s tájékozásul a napállását is megszemléltem. A környék bár merre tekintve óriási zöld szőnyegnek látszott. A pusztaság s az ég között, tőlem jobbra valami ezüstös kúp látszott ragyogni : az Elborusz, a kaukazi magaslatok Titánja. Inkább lovam okosságában, mint a magaméban bízva, nyakába dobtam a kantár szárakat; azonnal jobbra fordult, a hegységet balra hagytuk, ennek kellett tehát az igaz útnak lennie. — Valóban , alig ügettem fél órát s felismertem az ó tanya leégett romjait. Megállitám lovam s leszállván feloldám a hevedert, hogy jobban léblzhessen, s aztán ösztönére hagytam, melly nekem illy jó szolgálatot tett. így haladtunk ismét fél óráig. Hirtelen azonban lovam megállott s valamire figyelni látszott. Hegyezett füleit két fekete tárgy felé irányozta, mellyek tőlem mintegy három száz meternyire voltak. Fölemelkedtem a kengyelben s tisztán kivehető volt két p a p a k (báránybörből készült süveg a kozákoknál) melly a füböl kissé kilátszott. Nagyon meglepett e felfe-* dezés s kérdém magamban, kozákok hogy jöhettek e helyre? midőn hirtelen eszembe ötlött, hogy ezek cserkeszek is lehetnek, s ebben több is volt a valószínűség. Ha ez való , akkor csaknem veszve vagyok, mert ők is lovon vannak s utamat szándékosan látszanak elállani. Kétségem bizonyossággá lett, midőn egymás után öt embert láttam felemelkedni s nyeregbe ülni; lovaik eddig egy kis szakadékba voltak rejtve; helyzetem perczről perezre sulyosbúlt. Szembeszállásról többé szó sem lehetett, mert kettővel ez talán sikeres, de öttel őrültség lett volna. Minden bizalmamat csak lovam inaiban helyeztem, pedig a szegény állat reggél óta járkálva bizony fáradt lehetett. Ha hátam mögött lett volna a staniza, vagy valami menedék, azonnal szaladásnak indulok, ötszáz lépésnyi előnnyel s jó lóval könnyű lett volna menekülni; de Urupig, melly a Kurbán öszsze folyásánál fekszik, egyetlen állomásra se találhattam, ez pedig nagyon meszsze volt. — Balra a Kouksa folyót találom, mellynek meredek partjain teljes lehetlen az áthatolás.