Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

175 A czirkálók olly jól látták e körülményeket, hogy helyökből meg se mozdultak ; tudták hogy kényszerülve vagyok feléjök menni; egyetlen mód volt még hátra, Vomesenk felé tartani, mi negyven werstnyire feküdt ugyan, de egyebet nem tehettem. Lehajoltam , hogy a hevedert megszorítsam , de szemeimet nem vettem le elleneimről, midőn hirtelen a cserkeszek éles harczkiáltása hatott füleimhez ; én egész udvariassággal viszszafeleltem, hogy lovam tudja mihez tartsa magát; aztán hirtelen jobbra fordultam s gyors ügetéssel indultam azon vidék felé, hol Vosnesenket gondoltam ; a nap épen lenyugvóban volt. Cserkeszeim , kiket folytonoson szemmel tarték , ugyanazon irányba fordultak s ugyanazon lépésben követtek, anélkül hogy elérni igyekeztek volna. — Remélték hogy kifárasztanak s folyvást köztem és Wladimirooskaja közt tartván'magukat, bizton hitték, hogy utóvégre is elfognak majd. Szerencsére a sors ugy végezte, hogy ez ne történjék meg; a gazemberek nem számitottak egy jelentékeny akadályra és Jasineym aczél izmaira. Nem sokára ugyan is egy roppant szakadékot vettem észre tőlem balra, melly épen az általam irányba vett vonalnál kezdődött. Meredek martú szakadék volt ez, mellynek fenekét kiszáradt patak öble képezte , telve óriási fütenyészettel s összebonyolúlt kúszó növényekkel; komoly akadály az ugrató versenyben, mellyre vállalkoznom kellett. Ezen árkot megpillantva rögtön visszatért belém a remény s a mentp eszköz felfedezésével, lelkemet nagy tehertől érzém megkönyebbülni. Pillanat alatt kész volt tervem , vadászösztönöm s a puszták gyakori átbarangolása, megismertetének annak szabálytalanságaival s megtanitának mit kell tennem; az ember is ravaszabb lesz s elsajátitja azon állatok ösztönét, mellyek közt sokáig tartózkodik. Minthogy üldözőim tőlem körülbelől ötszáz lépésnyire haladtak, a szakadék túlsó oldalát kelle elérnem olly gyorsan a mint csak lehet; onnan balra fordulni s azután az ellenség tüzelése közt Wladimirooskaja felé futni, hová aztán az út nyitva volt. Valószínű, hogy a cserkeszek olly kevéssé tudtak e szakadékról, mint jómagam, mert mind csak előre haladtak a nélkül, hogy jobbra tartottak volna; egy időben érkeztünk hozzá s én azonnal balra fordultam, míg ők meghökkenve álltak meg. Megbocsátám a zablát s lovam gyorsan vágtatni kezdett. Három cserkesz lova ügyességében bizva a mélységbe szállt, s hivé hogy áthatol az akadályokon, a más kettő utánam lőtt s a „Ha dzsiure urrav!" kiáltást hallatá. A golyók fülem mellett fütyültek el, a nélkül hogy érintettek volna, s én egészen könnyebbülve kezdtem léhlzeni látva, hogy legalább néhány perczig minden üldözéstől ment vagyok. Ezt az időt pedig arra használtam bogy gyengitém az iram gyorsaságát s lovamnak kis nyugvást engedtem. Lovamon ugyan is a fáradság látható jelei mutatkoztak; ezt észre kelle vennem s e miatt komolyan aggódni is kezdettem; léhlzése nehéz, kinos és fájdalmas nyögéssel vegyes volt. — Hátra nyúltam megtapogatni, váljon a pokrócz nem csúszott-e félre a nyereg alól, mi az erős futásnál gyakran megtörténik s a lónak kellemetlen fájdalmakat szokott okozni.