Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

171 nem bátorkodik. — Semmi kétség tehát, hogy a szakadékban maradt s ebez képest megtámadására tettem készületeket. Első teendőm volt embereket küldeni fel a hegynek , hogy a szakadékhoz közel lévő fák tetejére kémekül másszanak. Ezután anullahba mentem s ovatosan haladtam a sebvér nyomain. — A szakadék mindkét oldalát bambus-sürüség szegélyezte, s midőn egy sötétebb zug felé közeledném, ordítva s olly frissen, mintha legkisebb baja sem volna, szökött fel s ment a mederben felfelé a tigris ; két lövést tettein reá, mellyeknek azonban nem volt egyéb hatásuk, mint hogy még veszettebbül ordított. Fönebb álló kémeim most azt kiáltozák, hogy a tigris a meder benső partoldalán egy-bambusrejtben ismét lefeküdt.—Alólról felfelé intézni a támadást nem lett volna tanácsos, mert egyetlen szökéssel köztünk és nyakunkon teremhetett volna; ennél fogva tehát nem csekély fáradsággal felmásztunk a partoldalon s jó vargabetűvel épen föléje kerültünk. De itt a meder partlejtője olly meredek volt, hogy lefelé menni nem lehetett s így howdáhmba jó csomó követ szedvén fel, a bambusrejtet ostromolni kezdém s a tigris harmadik ködobásomra csakugyan felugrott és nekem jött — de a mint húsz lépésnyire közeledett, elhagyta bátorsága, balra fordúlt s bár jól hallottam két golyóm vágását, ép erővel ment tovább. — Ezalatt a szakadékon átmenve, ennek túlsó partjára kapaszkodott, mintha a nyílt térségre kimenni volna szándéka. A kémek lármáztak, jönnék feléjük, mit meg is tettem s borzasztó félelem közt találtam őket, mert a tigris meglátván a fára másztakat, ordítozva s farkával verdesve járt körül és pislogott fel rájuk. A legtávolabb, de hozzám legközelebb lévő kis vártatva mondá, hogy a tigris egy fa tövében feküdt le, mellynek ágai közt két Gond til. E hely felé lopóztam ; a két megrémült Gond szót se mert ejteni s a fa tövébe mutatott le.—Közeledvén legelőször csak a farkát láttam meg tigrisemnek, a mint nyugtalanúl verdesett vele ide s tova; a sürü fűbe lapúlt testét nem láthattam. — Megpillantván elefántomat felugrott s néhány szökést tévén előre, ismét meglapúlt. Én azonban csendesen menvén feléje, a mint látta hogy elefántom és én nem szaladunk meg tőle, ő oldta meg a kereket s gyorsan ismét a szakadék felé igyekezett. — Epen a szélére ért, midőn nagy Öblű csövem golyója bizonyosan találta, mert a helyre, hol eltűnt, érkezvén : hallottam, mint mormog, nyöszörög és hánykolódik oda lenn. A partoldal itt nem volt már olly meredek, bár igen sürün fedve bambus bokrokkal. Elefántom hátulján csúszott inkább mint ment lefelé 3 elvált földrészek és kövek zuhogtak le alóla. A morgás egyre erősebbé vált, a mint lefelé bocsátkoztunk s a hánykolódás megszűnt, mintha egy utolsó támadásra szedte volna össze magát a tigris. Az éles tövisű bambuságak arezomat verdesték, a mint a howdahban állva, párcsövü fegyveremet a végső kegylövésre készen tartám; arezomról nem sokára csurgott a vér s öltönyöm rongyokba szakadt szét. Torkom borzasztó szomjúságban száradt ki, mert most már vagy öt óra hosszat voltam a napon s kalapomat a bambus sűrűbe hatoláskor mindjárt elvesztvén, a nap sugarai izzóan tűztek le fedetlen fejemre. — Szédülés fogott el ; a bambuságakat tánczolva összefolyni láttam körülöttem. Ha még kis ideig tart ezen állapot, nem kerülöm el a napszúrást; a vég azonban gyorsan közelgett. Elefántom egy sürübe törtetett; egy gamós bambuság nyakamat ragadta meg s midőn elhárítására emelném karomat, a tigris közvetlen előttem ordítja el magát; csíkos testét ott látom a bokorban, a mint épen ele-