Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863
1863-04-10 / 10. szám
152 tartott a hegyoldalnak, ránk bámult s kutyáink egyikének ugatására, ruganyos laptaként szökellt tova; Durga már azt indítványozta, bogy mélyebben menjünk az erdőbe samburt keresni, midőn a fölöttünk lévő csúcsról egy szarvas rekedt rigyetése hangzott. Felugrottam, hogy a hallott hang irányában menjek, de Durga várakozásra intett, míg úgymond a sambur ismét megszólal s elárulja, merre tart. Kisvártatva hosszú hangos rigyetést viszhangoztak a bérezek, de e hang olly merőben más irányból jött, hogy én ezt más szarvas torkából származónak hittem ; kalauzom azonban biztos volt róla, hogy most és elébb ugyanazon egy szarvas rigyetett s mondá, hogy ez csakugyan arra tart, merre ö remélé, egy alacsonyabban fekvő domb felé, hol suták rendesen szoktak tartózkodni. Terve az volt, hogy egy szakadékon átmászva kerülnénk e domb oldalának s ha idején érünk oda, úgymond, bizonyosan lövéshez fogok juthatni. Gyors léptekkel indúltunk tehát meg a köves göröngyös pályán # Hónapokon át henye, tétlen, elzárt életet élve, csakhamar lelkendezve maradtam el kalauzom mögött, ki most kedvemért lassitá iramát. E miatt estem el a lövés tol , mert helyre érve, a szarvas friss nagy csapájára akadtunk; suták nyomai is voltak láthatók, de a talaj keménysége miatt számukhoz nem vethettünk. Ezóta már fenn lehettek a tetőn, hol ha nem zavartatnak , alkalmasint egész nap maradnak. Valószínű volt, hogy nem sok száz lépésnyire lesznek fölöttünk; a him azonban megszűnt rigyetni s nyomozás lehetlen lévén, nem is sejthettük hol létüket. Durgát, ki fehér öltönyében könnyen meghiúsíthatta volna lesjáratomat, a kutyákkal hagyván, ovatosan s a lehető legkevesebb neszt okozva a haraszton, lapúltam egyik fától a másikhoz s alig haladtam száz lépésnyit, midőn egy felülről hallszó fürészelő zaj megállni késztetett. E zaj okát nem birván megfejteni, intettem a még látható kalauznak, hogy lopózzék hozzám.—Alig hallotta meg a zajt s felderülő arczal súgta : „A szarvas ez , sahib ! agancsát dörgöli a fához , mert féreg esett bele s most meg akar tőle szabadúlni." Nem várva e különös állítás megfejtésére , ismét előbbre kúsztam s egy száraz hegyszakadék segélyével sikerült olly álláspontra jutnom, honnan megpillanthattam a hatalmas szarvast, a mint agancsát erősen dörzsölé egy fa sudarához. Ennek kérge forgácsokban hullott szét a fa körül s annyira el volt merülve e feltünöleg kellemes foglalkozásába, hogy körülbelül 120 lépésnyire észrevétlen közelíthettem. Arczomhoz emeltem ekkor a kalauztól már elébb átvett vont csövet s ennek nagy golyója a barna vállap kellő közepébe vágott.—A szarvas felágaskodott s hátra bukván, több ölnyire hengeredett le a meredek lejtőröl, útjában mindent zúzva, törve, rontva. Fegyverem dörgésére a falka is felkerekedett s döngölve mérte végig az erdőt ? míg a hegygerinczről le egy meredély széléhez érve, itt perezre megállapodott. Allé helyemről egy kedvező nyíláson át ép e pontra láthattam le, s felhasználva a kínálkozó pillanatot, második fegyverem mindkét csövét olly szerencsés sikerrel sütöttem reá, hogy mind a két golyóm egy arasznyi távolságra egymástól a váll megett fúródott be, — mi a magasból lefelé lövést halálossá tette. Legelőször is himszarvasomhoz menve , boszankodásomra azt találtam, bogy agancsa esésközben lehullott; bizonyosan a lövés előtt is lehulló félben volt már. —• S ez a sambur-vadászat árnyoldala az év e szakában; a hímek t. i. april hóban vetik
