Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-20 / 8. szám

120 biztarn s csak abban gyönyörködtem, hogy a szegény madár emelt nyakkal, kiterjesztett farktollaival mint szaladott a hálóba. Volt egy pajtásom gróf Z. K. ki a fürjfogás e nemét szenvedélyesen szerette s én gyakran elkísértem kirándulásaira. A helyett hogy nyakokat tekerje, jobb kezébe fogta s szabadon bocsátá a madarakat, én illyenkor aztán fegyverrel lődöztem le. Ez azonban nem a legkönnyebb dolog volt , mert a megrémített madarak nagyon szabálytalanul repdestek s az én ügyetlenségemnek sokan köszönheték szabadságukat barátomnak nagy boszúságára, ki illyenkor mindig esküdözött, hogy többé nemrepit, de ha puskám újra megtöltém s a hálóba új fürj került, ismét engedett kéréseimnek. (Folytatjuk.) Afrikai vadászat. „Afrikai vadászat Nataltól Zambesig" czím alatt Baldwin Károlytól nem rég érdekes munka jelent meg Londonban. Szerzője bele unván a gazdáskodásba, nem igen vágyott dolgozószobába jutni, kedvesebb lévén előtte kutyája, fegyvere és halászhorga, a mezők, mocsárok és folyamok : mint az élet bármelly más komoly foglalkozása. A gazdáskodásban töltött időt boldog napoknak nevezi; de időteltével azt mondja : „Semmi kilátásom sem levén , hogy valaha mocsár vagy valami nagy vadásztér felett rendelkezhessem e vén országban , elhatároztam olly világrészt keresni fel, hol nagyobb a szabadság (legalább a lábé) s derék ifjú skótot hivtam magammal, de midőn töprenkedénk hogy valyon Canadába vagy Amerika nyugoti téreire menjiink-e ? két jó barátom, egy szomszéd úri ember fiai, kiknek Natalba kelle menniök, e gyarmatba hívtak meg." így ment ö Natalba, mindenét kutyákra, fegyverekre, puskákra, nyergekre költve. Alig hogy megérkezett, egy White Elephant nevü 6 1. 4 hüvelyk magas emberrel kirándulást tett Zulu tartományba.—A társaság gyorsan alakult , felkészült s 1852 január hóban indúlt el Natal kapuitól; három szekérben, hét fejér ember és néhány kaffer cseléd. Holmi gyarmati rendszabályok kikerülése végett mindenki vállán vitte fegyverét s 10 font port valami tarsolyfélében a hátán czipelt, mignem hetven mértföldnyi tavolságra mindent a szekérbe rakhattak. Jó kedvvel, vidáman, reményteljesen indultak el, de kilencz vadász közül csak kettő tért vissza, egyik e mü szerzője, a többi az éghajlat áldozatául esett. A napok többé vagy kevesbé mind nedvesek voltak, s éjjel gyakran hullott a hideg zápor eső. „Hogy kényelmesebben helyezkedhessünk, kertelést késziténk a szél ellen s mély sánczot ástunk a kerekek körül, minthogy a víz inkább alólrúl mint felülről jött; de nedves éjeken tehettünk a mit akartunk, reggel egészen át voltunk ázva. Néhány Kaffer lábainknál pokróczába gurúlt öszsze mint a gözü, s minden körülmény közt aludt; fejünknél pedig egy sereg vizes, piszkos, sáros, reszkető kutya álmadozott. A fü, melly roppant magasra nőtt, annyira tele volt vízzel, mintha folyóvízben kellett volna járni; eként felesleges volt, hogy reggel száraz ruhát öltsünk. Hárman körülünk jól elfértek a szekérbe, de hatnak tűrni kellett ezt a mulatságot. Egyszer-egyszer valamellyikünk megkísérté a szekeret, de úgy találtuk hogy azon elmés kinzó